Jóvátételi munka keretében újították meg a fogvatartottak a gyepmesteri telepet

Publikálva: 2015. szeptember 30.

Már többedszerre dolgoznak fogvatartottak Szombathely városának különböző pontjain. Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok megteremtette ennek alapjait a városban, és az elképzelés hatékonynak bizonyult. Ezúttal a gyepmesteri telep újult meg fogvatartotti munkával.

A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet és a Szombathely Megyei Jogú Város Közterület-felügyelet között fennálló hatékony és jó munkakapcsolat alapján, a fogvatartottak jóvátétel keretében újították meg a városi gyepmesteri telepet.

Forrás: Szombathely
Több héten át, tereprendezési, tisztítási, gyomtalanítási munkálatokat végeztek a fogvatartottak a szombathelyi gyepmesteri telepen, majd teljesen új kerítést építettek a mintegy 2400 m2-es területen.

Forrás: Szombathely
Hétfői napokon, 4-4 fő, arra érdemes fogvatartott vehetett részt az intézeten kívüli munkában és tehettek a város javára. Ezekre a munkákra mindig nagy a túljelentkezés, szívesen és nagy örömmel vesznek részt a fogvatartottak az ilyen jellegű, időszakos feladatokban.

Forrás: Szombathely
Munkájuk hasznára van a városnak, eredménye kézzel fogható. E mellett növeli a fogvatartottak hasznosság érzetét, önbecsülését, sarkallja őket további jó cselekedetekre, munkára. Önbecsülésük növekedése pedig elősegíti a társadalomba való beilleszkedésüket is. 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció