Karrierbörzéken és továbbtanulási kiállításokon is ott vagyunk

Publikálva: 2018. április 18.

Az elmúlt héten két bemutatkozási lehetősége is volt intézetünknek a munkaerőpiacon, először a Dunaújvárosi Egyetemen, majd a Szakmák Éjszakája elnevezésű országos programsorozaton.

Állásbörzét és Karriernapot tartottak 2018. április 11-én, a Dunaújvárosi Egyetemen, amelyen intézetünk is részt vett. A „DUNA-MUNKA-TOP - Helyi foglalkoztatási együttműködések Dunaújvárosban és járási területén” című projektben megvalósuló programon közel harminc kiállító szerepelt, többek között a város és a térség nagyvállalatai, vállalkozásai, a Szakképzési Centrum, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara és a Munkaügyi központ. A szakmai nap legfontosabb célkitűzése az volt, hogy a munka világába belépni készülő fiataloknak segítséget nyújtsanak és pályaorientációs tanácsokkal, illetve az adott cégre vonatkozó bekerülési lehetőség ismertetésével megkönnyítsék a döntésüket. Továbbá hozzájuttatták olyan információkhoz az érdeklődőket, amivel hatékonyabban tudnak majd eligazodni az állások között. A nap első felében előadásokat hallathattak meg a diákok, álláskeresők, ahol a cégek bemutatkoztak, majd a standjaiknál folytatódott a program további része. Megismerkedhettek többek között az egészségügy, rendvédelem, gyártás, termelés és szolgáltatás oldaláról kínálkozó lehetőségekkel.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

A héten a második seregszemle a Szakmák Éjszakája volt, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája adott otthont az országos rendezvény egyik helyszínének. A program célja, hogy a szakmaképzést, a szakmát ismét versenyképessé tegye. Az estébe nyúló délutánon kollegáink állták az érdeklődök rohamát, a kiállított fegyvereket és különféle kényszerítő eszközöket is szívesen kipróbálták a diákok és a szórólapok mellett hasznos információkkal gazdagodtak.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció