Kiállították a bőrműves-tanuló fogvatartottak munkáit

Publikálva: 2018. január 26.

A Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának galériájában 2018. január 22-én népi bőrműves kiállításának megnyitóján vett részt intézetünk. A kiállított bőrműves alkotások között a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet népi bőrműves képzésén résztvevő fogvatartottak munkáit is megcsodálhatták az érdeklődők.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

„Nem a tárgy, az ember a cél.” Moholy-Nagy László magyar fotográfus, festő és formatervező szavaival nyitotta meg a bőrműves kiállítást Molnárné Lukács Anita, a Dunaújvárosi SZC Lorántffy Zsuzsanna Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégiumának tanára. Beszédében hangsúlyozta annak fontosságát, hogy nemcsak versben vagy zenében él a magyar kultúra, hanem tárgyakban, népművészetben is. Kettős érzéssel tölti el, hogy egyrészt fogvatartottakat taníthat, akik szabadságvesztésük ideje alatt tanulnak és így szereznek olyan végzettséget, amivel a későbbiekben boldogulni tudnak; másrészről pedig civilben nagyon elfoglalt emberek választották ezt a képzésüket, akik a szabadidejüket áldozzák arra, hogy egy teljesen új szakmát tanuljanak. A közös bennük az, hogy szabad akaratukból, a szakma iránti szeretetükből kezdték el ezt a tanfolyamot.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

"Nagyon büszke vagyok a fogvatartottakra." - folytatta a tanárnő - "Többen rendkívül jó kézügyességgel rendelkeznek és van olyan is, aki azt mondta, hogyha szabadul, ezzel szeretne foglalkozni. Sokszor leesik az állam, hogy azok, akik ingerszegény környezetben élnek, a körülmények ellenére milyen színes belső világgal rendelkeznek." A büntetés-végrehajtási intézetben kézzel készül minden, kézzel varrták az öveket is. Fejenként egyet tudtak készíteni, van akinek ez az első és egyetlen saját munkadarabja. Fontos megjegyezni, hogy a szabad életben könnyen félbehagyunk dolgokat, hogy majd lesz helyette másik, ugyanakkor a bv. intézetben nincs más lehetőségük, csak a számukra biztosított alapanyagból tudnak dolgozni. A tanárnő dicsérő szavait követően az érdeklődők megnézhették a kiállított darabokat. A szervezők szándékosan nem írták ki, hogy kik készítették az alkotásokat, hiszen nem ez volt a lényeg, hanem a kreativitás és az alázat, amivel készültek a bőrműves termékek.
A bőrműves tanfolyam egy 2 éven át tartó képzés, amelynek során elméleti és gyakorlati órákon sajátíthatják el a szakma fogásait a tanulók, és sikeres vizsga esetén, 2019 februárjában OKJ-s bizonyítvánnyal lehetnek gazdagabbak.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció