Kispályás focibajnokság

Publikálva: 2017. július 10.

"Aki tud emelt fővel veszíteni, azt mindenki becsüli - de főleg a győztes csapat tagjai."
(Milton Segal)

A Kórház főfelügyelői irodájában több kupa, serleg, érem sorakozik, amelyek a korábbi mérkőzések, bajnokságok emlékeit őrzik. Ezt a hagyományt szerettük volna ismét feléleszteni, ezért úgy gondoltuk, hogy szervezünk egy focibajnokságot a társszervek részvételével. Legnagyobb örömünkre szinte mindenki visszajelezte részvételi szándékát. A versenyen végül öt csapat tudott részt venni, volt olyan szerv is, akinek az utolsó pillanatban kellett visszamondani a részvételt, mert a határvédelemben kellett helyt állniuk. Az öt csapatot képviselő szervek: Érdi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság, Országos Mentőszolgálat, a Tököli Országos Büntetés-végrehajtás Intézet színeiben a Tököli Fiatalkorúak Bv. Intézete, és a Duna Papír Kft. állomány tagjai vettek részt, illetve a Központi Kórház biztonsági osztályának kollégái.

Forrás: Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Az idő kegyes volt hozzánk, a kánikula elmaradt. Kellemesen szemerkélő esőben volt lehetőség a srácoknak focizni, így folyamatos hűtést kaptak az izzasztó mérkőzések alatt. A baráti mérkőzés végig jó hangulatban telt, és szerencsére a kisebb horzsolásokon kívül nagyobb sérülés nem történt.

Forrás: Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Az eredményhirdetést követően a megéhezett csapatot vendégül láttuk, akiknek nagyon ízlett a „börtönkoszt”. Elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat, és remélhetőleg nem szakad meg az ez az általunk felélesztett hagyomány, a jövőben számos alkalommal fogunk ilyen körülmények között is találkozni, akár egy egész napos családi nap keretében is. A csapatok által elért helyezéseket emléklappal, oklevelekkel és egy vándorkupával tettük emlékezetessé.

Forrás: Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció