Közös Honvédelmi Gyakorlat

Publikálva: 2016. október 13.

Mezőkövesd – Közös gyakorlatot tartottak október 12-én Mezőkövesden a borsodi és hevesi hivatásos és önkéntes katasztrófavédelmi szervek.

A Hór-völgyi víztározó partján árvízhelyzetet, illetve olajszennyezés felszámolását, sérültek és vízbeesett horgászok ellátását, valamint a repülőtéren veszélyes anyagot szállító repülő kényszerleszállását, eltűnt személy kutyás keresését, illetve bombatalálatot kapott toronyépületből való mentést hajtottak végre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Védelmi Bizottság által szervezett közös gyakorlaton.

Forrás: B.A.Z. Megyei Bv. Intézet

 A közös honvédelmi gyakorlatból intézetünk - árvízi helyzet veszélye miatt -  fogvatartottak kármentesítési csoportban való részvételével vette ki részét.

 

Forrás: B.A.Z. Megyei Bv. Intézet

Forrás: B.A.Z. Megyei Bv. Intézet

A gyakorlat fő célja a társszervekkel való sikeres, összehangolt  együttműködés végrehajtása, valamint a bv. intézet vezetői és a személyi állomány intézkedő képességének és gyakorlati alkalmazhatóságának vizsgálata volt.

Forrás: B.A.Z. Megyei Bv. Intézet

A gyakorlaton 10 fő fogvatartott vett részt, feladatuk homokzsákok töltése és pakolása volt, amelyet megfelelően hajtottak végre a résztvevő személyi állomány felügyelete alatt.

Az ilyen jellegű segítségnyújtást intézetünk éles helyzetben is gyakorolhatta már, hiszen a 2010-es árvíznél Vizsolyban vettünk részt a védekezésben, 2013-ban pedig Dunabogdányban.

 Forrás: B.A.Z. Megyei Bv. Intézet

Forrás: B.A.Z. Megyei Bv. Intézet

A gyakorlat végrehajtását Lipták Attila tűzoltó dandártábornok kiválóra értékelte.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció