Kutatók éjszakája a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is

Publikálva: 2015. szeptember 8.

Ismét Kutatók Éjszakája! A Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén is rendkívül izgalmas előadásokkal vesz részt a rendezvényen, melyre az érdeklődőknek mindenképpen érdemes ellátogatnia.

2015. szeptember 25-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem idén negyedik alkalommal, már négy karával csatlakozik a Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Az immáron 10 éves múltra visszatekintő rendezvényen az NKE Egyetemi Központi Könyvtár szervezésében négy helyszínen, 51 előadást hallgathatnak meg az érdeklődők.

A Rendészettudományi Kar különösen érdekes előadásokkal várja az érdeklődőket. A magyar sorozatgyilkos profiljával, a bevándorlással, korrupcióval, drónokkal foglalkozó programok mellett büntetés-végrehajtási vonatkozású előadás is lesz. A "Betörésekről a betörők véleménye alapján" című prezentáció egy 2014-ben az OKRI vezetésével, és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával zajlott empirikus kutatás eredményeit mutatja be. Jellegzetessége, hogy a jelenséget az "elkövetők szemszögből" vizsgálja, vagyis az elkövetett betörésekről, azok okairól, a kiválasztási szempontokról, az egyes eltérítő körülményekről maguk a fogvatartott "betörők" vallottak a büntetés-végrehajtási intézetekben zajló interjúk alapján. Az interjúk felvételében részt vett Lehoczki Ágnes bv. őrgy. is, a Büntetés-végrehajtási Tanszék oktatója.

A programokon a részvétel ingyenes, azonban regisztrálni kell, amivel érdemes sietni, mivel a férőhelyek száma korlátozott, és a tapasztalatok szerint igen hamar betelnek.

A hasznos linkek jobb oldalon elérhetők.

A tartalom és a képek forrása: http://www.kutatokejszakaja.hu/2015/ és http://uni-nke.hu/

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció