Májust hoztak a Bartókban is!

Publikálva: 2016. október 17.

A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház már nem első esetben vállalja, hogy részt vesz a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet reintegrációs tevékenységében, amelynek iskolapéldája, hogy már második alkalommal kaptunk lehetőséget arra, hogy különdíjas színdarabunkat, Szép Ernő Május című művét a dunaújvárosi közönségnek is bemutathassuk 2016. október 07-én.

A II. Országos Börtönszínházi Találkozón, a József Attila Színházban augusztusban, a legjobb adaptáció és a legjobb rendezés díjával jutalmazott egyfelvonásos darabot  7  férfi és 3 női fogvatartott szereplésével állítottuk színpadra. Nagy sikert arattunk a nem hétköznapi témát feldolgozó darabbal.

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet
Csadi Zoltán színművész, a színház jelenlegi igazgató-helyettese az intézetünk által életre hívott kezdeményezésben – az I. Országos Börtönszínház Találkozón – korábban a zsűri tagjaként nézhette végig  az előadásokat, aki akkor is nagyon hasznos szakmai tanácsokkal látta el a szereplőket. Jelenleg rendezőként vezette és segítette a fogvatartottakat, akik nagy tisztelettel és odaadással fogadták tanácsait.

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet
A több hónapos kemény munka és felkészülés, a regionális selejtező és  a döntő után tét nélküli, igazi örömjátékot láthatott a közönség, akik vastapssal jutalmazták az előadást!

Forrás: Pálhalmai Országos BV. Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció