Munkáltatási lehetőségek bővítése

Publikálva: 2017. február 10.

Folyamatos és kiemelt feladat a büntetés-végrehajtási szervezet számára – a fogvatartottak sikeres reintegrációjának elősegítése érdekében – a munkáltatási tevékenység bővítése, a jogerős szabadságvesztésüket töltő elítéltek munkába történő bevonása.

A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet egyike azon két börtönnek, melyek jelenleg PPP konstrukcióban végzik alapfeladatukat. Az üzemeltető által szerződésben vállalt foglalkoztatási létszám emelése csak az intézetek által szervezett és megvalósított költségvetési munkáltatás keretén belül lehetséges.

Ennek egyik mérföldkövéhez érkezett el a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet is. A „munkahelyteremtés” megvalósítása érdekében az intézet – teljesen új szemlélet megvalósítása mentén - egy helyi KFT-vel folytatott tárgyalásokat annak érdekében, hogy fémipari munka vonatkozásában közösen megvizsgálják a fogvatartottak külső munkahelyen történő foglalkoztatásának lehetőségét.

A fenti munkakörökre vonatkozó szakképzettség, valamint szakmai jártassági igényre tekintettel az érdeklődő fogvatartottak készségfelmérő tesztet töltöttek ki. Ezt követően 2017. február 9-én megkezdődött a fogház és börtön fokozatú fogvatartottakkal az interjú lefolytatása.

Forrás: Szombathelyi OBVI

Ennek során a kft. munkatársai a vállalat rövid bemutatása után  tájékozódtak az előzetesen kiválasztott elítéltek iskolai és szakmai végzettségéről, jártasságáról, melynek egyik eleme a műszaki rajz ismerete volt.
A mintegy 15 perces interjúk és a tapasztalatok összegzése után, az együttműködési feltételek tisztázását követően történik meg a munkába állítandók kiválasztása.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció