Rabruhás színjáték – a Tököli Bv. Intézet vendégjátéka Kaposváron

Publikálva: 2016. március 11.

A Tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottakból álló színjátszó csoportja lépett fel március 10-én intézetünkben a „Süket halál, avagy matt az Életnek” című színdarabbal. Az előadást nagy érdeklődés előzte meg a fogvatartottak és a személyi állomány körében egyaránt.

A darabot 2015 nyarán mutatták be először a tököliek, amely „A legjobb színpadi alkotás” címmel megrendezett regionális fiatalkorú büntetés-végrehajtási intézetek közötti versenyen első helyezést ért el. http://bv.gov.hu/tokoli-reszvetel-a-szinhazak-ejszakajan

Forrás: Somogy Megyei Bv. Intézet


A mű egy 1979-ben halálraítélt ember életéről szól az akasztása pillanatáig. A gyilkossá lett fiatalember zárkatársának visszaemlékezései alapján Nagy Klára Katalin c. bv. százados tiszt írta meg a darab forgatókönyvét, melyet kollégájával, Csizmadia Csaba c. bv. századossal vitt színre a fogvatartottakkal végzett közös munkával.
A nagy társadalmi felháborodást keltő bűncselekményről – egy másik szemszögből - az elkövető édesanyjával készült riportsorozatot felhasználva készült dokumentum-monodráma „Pedig én Jó Anya voltam” címmel, melyet először a Pinceszínházban mutattak be Pogány Judit művésznő szereplésével 2007-ben, majd több bévé intézetben is.  2016 februárjában a Pinceszínházban mindkét, egymással szervesen összefüggő darabot megtekinthették az érdeklődők, ami a mintegy 150 fős civil közönség előtt nagy sikert aratott. http://pinceszinhaz.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=32&Itemid=27  )  http://bv.gov.hu/egyedulallo-paros-eloadas-a-pinceszinhazban
A boltíves, fehérre meszelt alagsori helyiségben, félhomályban, fekete-fehér díszletek között fellépő szereplők mély átéléssel és alázattal mutatták be a halálraítélt vívódásait, szenvedését.

Forrás: Somogy Megyei Bv. Intézet

A kaposvári előadás után a börtön pszichológusának vezetésével interaktív beszélgetésre került sor, melyen meghatározó személyként részt vett Pogány Judit színművésznő is, akit felállva, nagy tapssal köszöntött a közönség.  A beszélgetés során a szeplők és a közönség az előadás nyomán felszínre kerülő gondolatok és érzések megfogalmazása  és megosztása során igyekeztek feldolgozni a drámai hangvételű színdarabot, amely talán önmaguk, cselekedeteik jobb megértését és feldolgozását is elősegítheti.
A rendezvényt Nagy István bv. ezredes, intézetparancsnok zárta megköszönve Pogány Judit részvételét és a tököli kollégák munkáját, a fogvatartottak színvonalas vendégjátékát. 

Forrás: Somogy Megyei Bv. Intézet

Pogány Judit művészi pályáját jelentősen meghatározták a kaposvári Csiky Gergely Színházban eltöltött évek, ahol eleinte kisebb, majd egyre nagyobb szerepeket játszott, a magyar színjátszás népszerű, meghatározó személyiségévé érett.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció