Re-Akcióban voltunk

Publikálva: 2018. április 4.

Re-Akció elnevezésű országos interaktív bűnmegelőzési programon vettek részt kollégáink, 2018. március 28-án. Egy kecskeméti középiskola diákjainak tartottak ismeretterjesztő bemutatót a meghívott rendészeti szervek képviselői.

A projekt célja, a prevenció mellett az iskolai erőszak, fiatalok által elkövetett bűncselekmények és az áldozattá válás esetszámának csökkentése. A rendezvény elsődleges célcsoportja a diákság volt, azonban a tanárok is hasznos ismeretekkel gazdagodhattak. A nap első felében, a délelőtti programmal az elméleti tudást bővítették, amikor a szakemberek érdekes és hasznos információkat adhattak át az előadásokon, amelyek az adatvédelem, önvédelem, elsősegélynyújtás, döntési helyzetek és a börtönök világának témája köré csoportosultak. Élménypedagógiai elemekkel tarkított, csapatépítő feladatokban is részt vehettek a diákok, majd a további programok az iskola mögötti kosárlabda pályán folytatódtak.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Elsőként a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Tonfa Szakosztályának bemutatója következett, rendkívül látványos elemeivel azonnal odavonzotta a tekinteteket, majd kiválasztottak diákokat a közönség soraiból, akik sors-kártyát kaptak, aminek a későbbiekben fontos szerepe volt, hiszen egy egy karakter további szerepét határozta meg. Különféle szituációs gyakorlatokon keresztül mutatták be azt, ami a rendezvény mottója is volt, hogy: „egy rossz döntés egy életre szólhat.” Az elkövetett bűncselekmény nem maradhat büntetés nélkül és itt jöttek a képbe a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtás Intézet munkatársai, akik bemutatták, hogy mi vár arra, aki bekerül valamelyik büntetés-végrehajtási intézetbe. A befogadást követően egy rögtönzött zárkába kísérték a diákot, akit már várt is a zárkatársa, aki „tárt karokkal” fogadta és ahogy lehetősége volt rá, azonnal érvényesítette akaratát és egyértelműen a tudtára adta, hogy a hierarchiában fölötte helyezkedik el.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Miután észlelték a sanyargatást, erőszakos magatartást, közbelépett a műveleti csoport is. A látványos és hatékony intézkedés után a közönség tapsa sem maradhatott el. A rendezvény zárásaként egy közúti balesetet modelleztek a szervezők és bemutatták, hogy hogyan tud együtt dolgozni a rendőrség, a mentőszolgálat és a tűzoltóság. A rendezvény lebonyolításában és a bemutatókon aktívan részt vett a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, BRFK, Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, BRFK BTO Bűnügyi Kutyavezetői Alosztály, Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Tonfa Szakosztály, Magyar Vöröskereszt Budapesti Szervezete, Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége, Zuglói Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltóság és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció