Regionális börtönszínházi találkozó szombathelyi sikerrel

Publikálva: 2016. június 23.

A Szombathelyi Országos Bv. Intézet adott otthont a fogvatartottak Országos Börtönszínházi Találkozója első regionális fordulójának június 22-én, ahol négy intézet csapatai mérettették meg magukat. A zsűri egyöntetű véleménye alapján, a Szombathelyi Bv. Intézet társulata bizonyult a legjobbnak, így ők vehetnek majd részt az országos döntőn augusztus 12-én a József Attila színházban.

A versenyen a Közép-Dunántúli Országos Bv. Intézet, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön, a Veszprém Megyei Bv. Intézet, és a házigazda Szombathelyi Országos Bv. Intézet fogvatartottaiból álló csapatok mutatták be darabjaikat.
Mindegyik társulat nagy izgalommal és hosszas, lelkiismeretes felkészülés után érkezett meg a versenyre. A kiírás szerint legfeljebb tizenöt fogvatartott vehetett részt egy-egy, maximálisan 45 perces darabban.  

Forrás: Szombathely
A zsűriben Szalai Tímea bv. ezredes a BvOP Kommunkikációs Főosztály főosztályvezetője, Török Edina bv. alezredes, a BvOP Reintegrációs és Módszertani Főosztály főosztályvezetője, és Frenkó Zsolt, a Pinceszínház kulturális igazgatója ült.

Forrás: Szombathely
A megjelenteket Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok köszöntötte, majd megkezdődhetett a darabok bemutatása.

Forrás: Szombathely
Elsőként a baracskai csapat mutatta be darabját. Az Indul a bakterház folytatása egy gondosan elkészített remek komédia, amely a mutatós díszlet mellett a profi színészi játékával is elvarázsolta a nézőket.

Forrás: Szombathely
Ezt követte a Sopronkőhidaiak társulata, amely kifejezetten a börtönök világát, a fogvatartással együttjáró nehézségeket, kérdéseket feszegette, realista módon, körbejárva a fogvatartottak és felügyelők szerepeit.

Forrás: Szombathely
A délutáni program első bemutatkozója a Veszprém Megyei Bv. Intézet csapata volt, akik egy korábbi korszakba visszarepítve a nézőket, egy hotel díszletei között mutatták be egy amatőr tolmács ténykedésének nehézségeit.

Forrás: Szombathely
Negyedikként léphetett színpadra a házigazda intézet társulata. Lang Anna drámaszakkör-vezető mutatta be a szombathelyi együttest, és a színdarabot, amit láthattunk. Fordulatos, izgalmas, és humorral bőven megfűszerezett művet láthattunk, amely az egész nézőközönséget megnevettette.

Forrás: Szombathely

Ugyanakkor remek görbe tükröt állított maguknak a fogvatartottaknak, és a börtönök világának egyaránt. Egy pillanatnyi elmélázásra sem hagyott időt a darab, ütemes, feszített tempójú és jól felépített játékot láthattunk, amely az egyik főszereplő írását dicséri. A szombathelyi csapat méltán érdemelte ki a nagy tapsot és a továbbjutást.

Forrás: Szombathely
Az eredményhirdetést követően a házigazdák nevében Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok, a szombathelyi börtön parancsnoka köszönte meg valamennyi részt vevő csapatnak a lelkiismeretes felkészülést, a jó előadásokat, azt hogy szabadidejüket ilyen hasznos tevékenységgel töltötték el. Bíztatta őket a további hasonló művelődésre, írásra, szereplésre, és szerencsés hazautazást kívánt mindenkinek.

Forrás: Szombathely
A fogvatartottak szemmel láthatóan büszkén vettek részt a megmérettetésen, lelkiismeretes munkát, szereplést, igyekezetet lehetett látni mindannyiukon. Az ilyenfajta szabadidős tevékenység, versenyzés pedig nagymértékben növeli önbecsülésüket, hasznosságérzetüket, ad kilátást, elképzelést a jövőre nézve, amely a társadalomba történő beilleszkedésüket is segíti szabadulásukat követően.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció