Higiénikus mosodával bővült a szombathelyi börtön

Publikálva: 2017. március 7.

2017. március 7-én, ünnepélyes keretek között adták át a Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet területén megépített új regionális higiéniás mosodát. Az üzemet a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. üzemelteti.

Elsőként Dömény Sándor bv. vezérőrnagy, a szombathelyi börtön megbízott parancsnoka köszöntötte a megjelenteket, majd ismertette az átadási ünnepség programját. A parancsnoki köszöntő után Lajtár József bv. vezérőrnagy, az országos parancsnok gazdasági és informatikai helyettese tájékoztatta ünnepi beszédében a meghívott vendégeket a beruházás előzményeiről és a megvalósítás folyamatáról.

Forrás: Szombathelyi OBVI

Elmondta, hogy a projekt megvalósításának alapvetően három fő célja volt: egyrészről a Büntetés-végrehajtási Szervezetre háruló, kormányhatározatban megfogalmazott ellátási kör részére a mosodai szolgáltatások biztosításának teljesítése, továbbá a megrendelői igények szerinti specializált, higiénikus mosodai környezet kialakítása és végezetül, de nem utolsó sorban, a fogvatartottak reintegrációjának elősegítése azzal, hogy az ítéletük töltése közben társadalmilag hasznos munkát végezzenek, és egyben járuljanak hozzá a tartási költségeikhez.

Forrás: Szombathelyi OBVIMertünk nagyot álmodni – fogalmazott vezérőrnagy úr, majd azzal folytatta, hogy – a már meglévő pálhalmai mosoda mellett megépült a budapesti, majd 2016. április 26-án – a kormányzati feladat meghatározásnak megfelelően – megkezdődött a szombathelyi előkészítő munka. A megépült mosodaüzemet a Sopronkőhidai Ipari és Szolgáltató Kft. fióktelepként üzemelteti.

Forrás: Szombathelyi OBVI

A Kft. jelenleg 294 fogvatartottnak biztosít munkát. A gazdasági társaság tevékenységi körébe tartozik a konfekcionált és fémipari termékek gyártása, az iskolai bútorgyártás és az autóipari bérmunka is. A cég a szombathelyi üzem elindításával összesen már 5 büntetés-végrehajtási intézetben (Sopronkőhida, Veszprém, Zala, Győr) lát el mosodai tevékenységet.

Forrás: Szombathelyi OBVI

A korszerű, könnyűszerkezetes, szendvicspaneles technológiával megépített létesítmény összterülete mintegy 1200 m2, a beruházás költsége pedig közel 600 millió forint volt.

A korszerű, európai színvonalú üzem mosodai tevékenységét a négy mosó-csavarógép mellett szárítógépek, présvasalók és hajtogatógépek segítik, és a textilanyagok élettartamára nézve a lehető legelőnyösebb, legkorszerűbb mosási folyamatokat alkalmazzák. Műszakonként 3,25 tonna szennyes ruha mosására alkalmas, éves szinten közel 1,6 millió kg textilmennyiséget képes feldolgozni.

Forrás: Szombathelyi OBVI

Az intézet színháztermében megtartott tájékoztató után került sor a mosoda hivatalos átadására. A nemzeti színű szalagot Lajtár József bv. vezérőrnagy, valamint a kivitelezők képviselői, Schmidt József és Kiss Elemér vágták át. A szalagátvágást követően pedig a meghívott vendégek megtekinthették az épületet.

Forrás: Szombathelyi OBVI

Forrás: Szombathelyi OBVI

Az új munkahely létrehozásával a szombathelyi börtön közelebb került a teljes, tehát a 100%-os fogvatartotti foglalkoztatásra vonatkozó kormányzati elvárás teljesítéséhez.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció