Részt vettünk a Végvár 2015 közszolgálati gyakorlaton

Publikálva: 2015. április 29.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem négy karának mintegy 670 hallgatója, köztük a büntetés-végrehajtás szakos végzős hallgatók is részt vettek a 2015. április 27-28-án megrendezett Végvár 2015 nevet viselő közös közszolgálati gyakorlaton. A két nap alatt öt helyszínen, szimulált szituációban teljesítették feladataikat a résztvevők, akiknek munkáját az egyetem oktatói és a közszolgálati szervek munkatársai segítették.

A kétnapos program során egy hazánkat ért, szimulált támadással kapcsolatos komplex feladatot kellett a gyakorlat résztvevőinek megvalósítani. Ennek részeként a többi között határrendészeti, harcászati és közigazgatási tevékenységeket is gyakorolhattak a hallgatók. A gyakorlat során – a jelenlegi valós világpolitikai helyzetnek megfelelően –  hangsúlyos feladatot jelentett a migráció kezelése, illetve a terrortámadások veszélye. A büntetés-végrehajtási szakembereknek a társszervekkel való szoros együttműködés mellett mérgező gázokkal járó baleset miatti kitelepítési feladata adódott.

 Forrás: Nemzeti Közszolgálati EgyetemA hallgatók a rájuk bízott feladatokat hatékonyan látták el, ami hozzájárult az egységes közszolgálati szemlélet erősítéséhez – értékelt Kovács Gábor oktatási rektorhelyettes, a gyakorlat vezetője. A dandártábornok szerint a rendszerben való gondolkodás és a különböző hívatásrendek szoros együttműködése jellemezte a résztvevők munkáját. Kovács Gábor hozzátette: az NKE a jövőben tovább szeretné bővíteni a gyakorlatban résztvevők körét és a feladatok mennyiségét is, ennek megfelelően a szomszédos országok közszolgálati szerveit is szeretnék bekapcsolni a munkába. A gyakorlat tartalmi bővítéséről beszélt Janza Frigyes ny. rendőr vezérőrnagy is, aki szerint a következő években olyan új területeket lehet bevonni a közös munkába, mint az élelmiszerbiztonság vagy az egészségügyi rendészet. "Erre azért van szükség, hogy hallgatóink ne csak tudatilag, hanem érzelmileg is átélhessék az együttműködés érzését" – tette hozzá a Fenntartó Testület tagja. Janza Frigyes arról is szólt, hogy a kormányhivatalok megváltozott struktúráját is figyelembe kell venni a következő gyakorlatok tervezésénél.

Forrás: Nemzeti Közszolgálati Egyetem

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció