Riadógyakorlat

Publikálva: 2014. december 16.

Eredményes és hasznos volt a komplex, öt társszervet megmozgató riadógyakorlat december 12-én, szombathelyen.

A Szombathelyi Országos Büntetés-végrehajtási Intézet, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Terror Elhárítási Központ és a Mentőszolgálat komplex együttműködési gyakorlatot hajtott végre december 12-én szombathelyen.

Forrás: Szombathely
A szimuláció szerint, a külső helyszínen resztoratív munkát végző fogvatartottak a nyesedéket égették, amikor a tűz elszabadult, és átterjedt a közelben lerakott hulladékra. Az egyik rab, a zavart kihasználva az egyik őrt a tűzbe lökte, fegyverét megszerezte, majd társával a lakott terület felé menekült.

Forrás: Vas Népe

A felfegyverkezett fogvatartott egy közeli épületben baridákozta el magát, másikuk egy éppen indulni készülő autóba ugrott be, megfenyegette és túszul ejtette annak utasait. Miután nagy sebességgel gázt adott és menekülni próbált, nekiütközött a menetrend szerint közlekedő helyi járatos busznak, és egy veszélyes árut szállító tehergépkocsinak. Az ütközés következtében többen súlyosan megsérültek.

Forrás: Vas Népe
A gyakorlat során szükségessé vált a tűzoltók, a mentőszolgálat, a TEK szakembereinek bevonása. A gyakorlat során összehangoltan és sikerrel hajtották végre a társszervek feladataikat.

Forrás: Vas Népe

Sor került rövid időn belül a tűz szakszerű és gyors megfékezése, a tűzbe esett sérült mentése, a buszon súlyosan megsérült személyek kimentésére és ellátására, az autóba szorult sérültek kimentésére.

Forrás: Szombathely

A szökött rabok elfogása is sikeres volt. Az épületben magát elbarikádozó fogvatartottat a TEK szakemberei, míg a menekülő másik rabot a büntetés-végrehajtás kutyás szolgálata fogta el.

Forrás: Szombathely
A riadógyakorlatot valamennyi együttműködő szerv  hasznosnak és sikeresnek minősítette.  

Forrás: Vas Népe

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció