Roma Kulturális és Esélyegyenlőségi Rendezvényt szerveztünk

Publikálva: 2017. május 10.

Harmadik alkalommal hívtuk fel a figyelmet a Roma Világnap és Esélyegyenlőség napja alkalmából az egymás kultúrája és értékei iránti elfogadás fontosságára. Ismét sikerült rácáfolni az előítéletekre.

A 'Dönthetsz másképp" szlogen már védjegyévé vált Horváth Gizella, roma származású bv. pártfogó felügyelő kezdeményezésének. Kollégánk az intézet teljes támogatásával harmadik alkalommal szervezte meg a programot, amelyre több vendég elfogadta a felkérést, és jelenlétével, előadásával példát mutatott a fogvatartottak részére.

Az esemény célja mit sem változott az elmúlt két évben. A fogvatartottak sikeres reintegrációja szempontjából most olyan fontos kérdésekre fókuszált, hogy lehet-e megbélyegzett emberként új életet kezdeni, vagy milyen kitörési pont létezik a szegénység és a depriváció leküzdésében.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. IntézetSaját műsorral is készültünk, három fogvatartott vállalta a szereplést, a felkészülésükben az intézet pártfogó felügyelői segítették, bátorították őket. A vendégek között üdvözölhettük Rupa Ferencet, aki saját életútját tárta a nézőközönség elé.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó: Veszprém Megyei Bv. IntézetKendőzetlenül beszélt a börtönben töltött éveiről, a csalódásokról, a megélt veszteségeiről, fájdalmáról, majd arról, mi változott meg benne a szabadulását követően. Testvére, Rupa Éva, a Veszprém Megyei Cigány Önkormányzat Elnöke támogatta abban, hogy a tanulás révén ma már diplomás emberként szolgáljon, és maga is elesett emberekkel foglalkozhasson.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó: Veszprém Megyei Bv. IntézetVendégünk hiteles előadása néha derültséget keltett ugyan a jelenlévőkben, de a könnyedség mögötti súlyos gondolatok remélhetőleg sokaknál elindított valamiféle változást. Ferencet elkísérték zenésztársai is, a jó hangulat garantált volt. A műsor másik vendége Horváth Kristóf és a Tudás6alom mozgalom három állandó tagja volt, akik a tanulás jelentőségét hirdetik minden lehetséges fórumon.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

 

Sajátos rap stílusban, kortársaikat kifejezetten "fogyasztható" és vonzó formában szólítják meg, a muzikalitásuk magával ragadó, a mondanivalójuk tartalmas és korlátokat feszeget. A slam poetry stílusba is elkalauzolták a nézőközönséget, amire példa még nem volt az intézet falain belül és ami egészen biztosan sokáig beszédtémát adhat.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


A sajtónyilvános eseményre több újságíró is kíváncsi volt, szívesen vállalták, hogy jó hírét vigyék egy jó kezdeményezésnek.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció