Közel háromszáz fogvatartott szerzett szakmát a TÁMOP projektnek köszönhetően

Publikálva: 2015. szeptember 18.

2015. szeptember 15-én Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok intézetparancsnok valamint a TÁMOP 5.6.3 projekt munkatársai közös sajtótájékoztatót tartottak, ahol számvetést végeztek a zárás felé közeledő program sikereiről, eredményeiről, a fogvatartottak reintegrációjában nyújtott szerepéről.

2013 januárjában kezdte meg működését Szombathelyen a TÁMOP 5.6.3 azonosító számú, „A fogvatartottak többszakaszos társadalmi és munkaerő-piaci reintegrációja és az intenzív utógondozás modellje” elnevezésű kiemelt projekt. A program elsődleges célként tűzte ki a fogvatartottak társadalomba történő hatékony visszavezetésének elősegítését, valamint a szabadulás utáni életre való felkészítését. Ezt a célt pedig foglalkozásokkal, oktatással, szakmaképzéssel, piacképes, szakszerű gyakorlati és elméleti tudás átadásával valósították meg - hangzott el a sajtótájékoztatón.

Fotó: 112 Press Hírügynökség

A szombathelyi bv. intézetben összesen 271 fogvatartott vehetett részt a program egyes elemeiben, 140 fogvatartott kapott lehetőséget készség- és képességfejlesztő tréningen való részvételre, aminek elvégzéséről 124-en tanúsítványt is kaptak, hatvan fogvatartott pedig piacképes szakmát tanulhatott. A tréningeket öt csoportba sorolták, volt önismereti, kommunikációs, konfliktuskezelő, agressziókezelő és az életvezetési tréning. A csoportok 30 órás blokkokban, képzett trénerek vezetésével végezték a fejlesztő foglalkozásokat. Akik sikeresen teljesítették az előírt elméleti képzéseket, és megfeleltek a további követelményeknek, elkezdhették a szakmai tanulmányaikat. 

Fotó: Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Az első csoport egy résszakképzést, az asztalosipari szerelő tanfolyamot végezte el. Itt 19 fogvatartott kapott OKJ-s bizonyítványt.

Fotó: Szombathelyi Országos Bv. Intézet

A következő egy betanító jellegű térburkoló képzés volt. Vizsgamunkaként a fogvatartottak az intézet területén lévő parkolót bővítették. A modulban 16 fogvatartott vizsgázott sikeresen és kapott tanúsítványt. 

Fotó: Szombathelyi Országos Bv. Intézet

A sajtótájékoztatón Tóth Tamás Tibor bv. dandártábornok összegezte a projekt intézetben tapasztalt eredményeit, kiemelte, hogy a trénerek, utógondozók és projektfelelősök kiemelkedő munkát láttak el a fogvatartottak reintegrációjának elősegítésében. Hangsúlyozta, hogy amit ez a program széles körben felölel: a szakmaképzések, az oktatás, a konfliktuskezelés, az életvezetési módszerek elsajátítása nagyon fontos szerepet töltött be a büntetés-végrehajtás céljának megvalósításában, vagyis abban, hogy a fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedését elősegítsük, felkészítsük őket a szabadulás utáni szabad életre, és az induláshoz piacképes végzettséggel lássuk el őket. Köszönte a projekt munkatársainak áldozatos munkáját is.

Fotó: Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Ezt követően a projekt vezetői, Bognár Dóra és Tarnóczy Judit Mária koordinátorok, illetve Beck György a SZTÁV Zrt. regionális igazgatója foglalták össze a program elemeit és a megvalósított képzéseket. Beszédükben elhangzott, hogy a program az egyéni esetkezelések, szolgáltatások mellett kiemelt figyelmet fordított a képzésekre. Elmondták, hogy a TÁMOP szakemberei segítették a fogvatartottakat a munka világába való jártasság megszerzésében, személyes okmányok, bizonyítványok pótlásában, jóvátételi programokon való részvételben és minden egyéb területen, ami a társadalmi reintegrációt érinti. A projekt 6 jóvátételi programot szervezett, amelyek a sajtó nagyfokú érdeklődése mellett zárultak.

Fotó: 112 Press Hírügynökség

A sajtótájékoztatót követően az újságírók megtekinthették a csarnokban folyó gyakorlati oktatást, és egy fogvatartottat is hallhattak, aki arról számolt be, hogy szerencsésnek érezte magát a lehetőségért, hogy ezen az oktatáson részt vehetett, valamint örömmel tölti el, hogy olyan tudást sajátíthatott el, amely nagy hasznára lesz a szabadulást követően.

A fogvatartottak a sikeres vizsgát követően tanúsítványt kapnak, amivel karbantartási feladatokat láthatnak el, házmesteri állásokra adhatják be jelentkezésüket a civil életben.

Összegzésképpen elmondható, hogy a TÁMOP program beváltotta a hozzá fűzött reményeket: a szakma képviselői eredményesnek, sikeresnek ítélték az intézetben elvégzett munkát, a programba bevont fogvatartotti létszámot, a bizonyítványok, tanúsítványok számát, amely valóban a fogvatartottak jövőbeni boldogulását, beilleszkedését fogja segíteni, hogy piacképes végzettséggel ellátva, hasznos tagjai lehessenek a társadalomnak.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció