Sikerrel zárult a Vihar 2016 közszolgálati gyakorlat

Publikálva: 2016. április 20.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem négy karának mintegy 1100 hallgatója, köztük a büntetés-végrehajtás szakos hallgatók is részt vettek a közös modult lezáró Vihar 2016 elnevezésű közszolgálati gyakorlaton április 18-án és 19-én. A kétnapos rendezvényen a szélsőséges időjárás okozta katasztrófahelyzet esetén felmerülő feladatokat gyakorolhatták a hallgatók.

Az NKE fennállása óta ez már a negyedik közös közszolgálati gyakorlat volt, amelyet az intézmény a társszervezetekkel együtt szervezett. Az idei közös közszolgálati gyakorlat során is egy komplex szakmai probléma megoldásán dolgoznak a résztvevők, akik gyakorolják a vezetési funkciókat is. Ami újdonság, hogy már a mesterképzésben résztvevőket és az erasmusos hallgatókat is bevonják a feladatok megvalósításába. A korábbi fiktív témájú gyakorlatokkal szemben idén egy valós, megtörtént esetet dolgoztak fel a szervezők: a 2014. december elején a Pilisben és a budai hegyekben történt jégverést. Olyan mozzanatokat is beépítettek az idei programba, mint például egy börtönből való kitelepítés, idegenrendészeti meghallgatások, a veszélyhelyzeti kommunikáció gyakorlása vagy éppen a katasztrófavédelmi tervek elkészítése. A gyakorlat fő célja, hogy az NKE valamennyi alapszakos hallgatója számára kötelező jellegű tantárgyként biztosítsa a saját ismeretek feldolgozását és megértését, valamint a más hivatásrendekkel való együttműködés elsajátítását – hangsúlyozta a gyakorlatot ismertető tájékoztatón Prof. Dr. Patyi András. Az intézmény rektora kiemelte, hogy a gyakorlat az országos parancsnokságok, a velük együttműködő szervezetek és a minisztériumok támogatása nélkül nem tudott volna megvalósulni.

Fotó: uni-nke.hu

A büntetés-végrehajtástól kijelölt résztvevőknek egy korábbi valós rendkívüli időjárási helyzet alapján kidolgozott feltételezés, illetve ehhez kapcsolódóan a kritikus infrastruktúrák sérülése miatt egy a főváros közelében elhelyezkedő bv. intézet kitelepítési feladatait kellett végrehajtaniuk. A hallgatóknak lehetőségük volt megismerni a Marathon Terra védelmi igazgatási célú infokommunikációs alkalmazást, elsajátították a katasztrófaveszély, valamint a veszélyhelyzet fogalmát, eredményesen alkalmazták a kapcsolódó felkészülési okmányokat. A megszerzett tapasztalatok nagyban hozzájárultak a későbbi tiszti, főtiszti beosztásokban felmerülő rendkívüli feladatok végrehajtására történő felkészítéshez, átfogó megközelítésbe helyezték a közös tevékenységet a társ- és együttműködő szervekkel.

Fotó: uni-nke.hu

A kétnapos rendezvény résztvevői több helyszínen, így az NKE Hungária körúti campusán, a Ludovika Főépületben és az ócsai gyakorlótéren teljesítették feladataikat. A gyakorlat a KÖFOP 2.1.2 "A jó kormányzást megalapozó közszolgálat-fejlesztés" projekt keretében valósult meg.

Fotó: uni-nke.hu

Fotó: uni-nke.hu

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció