Szentmise nagyböjtben

Publikálva: 2015. március 26.

Újabb állomásához ért a lelkész által szervezett nagyböjti lelki hetek sorozata, amikor a fogvatartottak közös imádsággal, elmélkedéssel, elcsendesedéssel készülnek a keresztény világ legjelentősebb ünnepére, a húsvétra.

Szár Gyula Gergely premontrei rendi szerzetes tartott szentmisét Szombathelyen, a nagyböjti várakozás következő állomásaként, több mint 100 fogvatartott számára.

Forrás: Szombathely

A rabok előre készültek a lelkész által meghirdetett misére, amellyel ráhangolódnak a keresztény világ legnagyobb ünnepére.

Forrás: Szombathely

Prédikációjában a bűnelkövetés, és a megbocsájtás kérdéseit boncolgatta a szerzetes, a házasságtörésen ért asszony esetéből kiindulva. Jézus szavaival világított rá a feloldozás szükségességére:  "Az dobja rá az első követ, aki bűn nélkül van közületek!"

Beszédében rámutatott, hogy Isten nekünk is ugyanígy megbocsátja minden vétkünket, majd azt mondja: "Menj és többet ne vétkezz!"  A fogvatartottak aktív imával vettek részt a szentmisén, és tizenheten Krisztus testét is magukhoz vették a szentáldozásban.


 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció