A "Fogvatartottak reintegrációja" projekttel ismerkedett a személyi állomány

Publikálva: 2017. július 5.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet személyi állománya tájékoztatást kapott az EFOP 1.3.3-16-2016-00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" programról.

Az európai uniós forrásból megvalósuló, „Fogvatartottak reintegrációja” című program 2016 őszén kezdődött az intézetben.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

A tanácsadó szakemberek, miután teljesítették az intézeti fogvatartottak tájékoztatását és toborzását, a személyi állománynak is előadást tartottak a projekt előzményeiről, céljairól. Vázolták, hogy milyen szempontrendszer alapján vonhatóak be a programba a fogvatartottak és hozzátartozóik. A tájékoztatón elhangzottak a "Fogvatartottak reintegrációja" program keretein belül elérhető konkrét szolgáltatások is, szó volt például a kompetenciafejlesztő foglalkozásokról és a munkavállalást támogató humánszolgáltatásokról. Az intézet objektumaiban és a Fiatalkorúak Regionális Bv. Intézetében összesen 49 fő vett részt a májusi tájékoztató előadásokon.

A projekt szolgáltatásai 2020 júliusáig érhetőek el a konvergencia régiókban 4000 fogvatartott, valamint 1000 fő hozzátartozó számára. Az EFOP-1.3.3.-16-2016-00001 azonosító számú program a fogvatartottak szabadulása után még egy évig segíti a társadalomba való visszailleszkedésüket.

A projekt kiemelt része a humánszolgáltatás, mely keretén belül figyelmet fordítanak az álláskeresési, illetve a pályaválasztási tanácsokra, a munkaerőpiaci és szociális ügyintézéssel kapcsolatos információk átadására.

A projekt a már említetteken túli célja a bűnismétlés, vagyis a visszaesés kockázatának csökkentése.

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

A projektről bővebb információt a www.tettprogram.hu oldalon olvashatnak!

Az EFOP-1.3.3.-16-2016.00001 azonosító számú, "Fogvatartottak reintegrációja" című projekt a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció