Teherkötözésből jeleskedek

Publikálva: 2017. május 30.

Nagyszerű lehetőséget kaptak a Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet fogvatartottjai, akik közül 17 fő élt a lehetőséggel és teherkötözői vizsgát tett, így ezentúl tanúsítvánnyal a kezükben végezhetik ezt a meglehetősen felelősségteljes munkát.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

A DAK Acélszerkezeti üzemében, a Pálhalmai Agrospeciál Kft. Ipari Kooperációs Osztályának szervezésében ezentúl hivatalos, kizárólag a kft. területére érvényes tanúsítvánnyal a kezükben végezhetik munkájukat azok a fogvatartottak, akik részt vettek a teherkötöző képzésen. A mindennapi feladataik elvégzéséhez szükséges ez a tanfolyam, amelyhez minden segítséget megkaptak: elsőként május 6-án elméleti oktatáson vehettek részt, ahol többek között a munkavédelmi és darukötözéssel kapcsolatos témában hallgathattak előadásokat, majd az oktatás végén vizsgát tettek. Ezt követte május 20-án a gyakorlati nap, ami szintén vizsgával zárult. Azok a fogvatartottak vehettek részt a tanfolyamon, akik a DAK üzemében dolgoznak, tehát némi előzetes ismerettel rendelkeztek a képzés megkezdése előtt. 17 fő fogvatartott tett sikeres vizsgát és kapott tanúsítványt, amely két évig érvényes.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció