Új helyszínen dolgoznak a miskolci fogvatartottak

Publikálva: 2016. szeptember 19.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a miskolci MIReHuKöz Nonprofit Kft. között együttműködési szerződés jött létre a fogvatartottak külső munkaterületen történő foglalkoztatására, amelynek eredményeképpen szeptember 15-étől tizenkét fogvatartottunk állt munkába a cég telephelyén.

Az elítéltek napi 8 órában, egyműszakos munkarendben reggel hat és délután kettő között dolgoznak a külső helyszínen és óránként 80 kg hulladékot válogatnak át. A munkavégzést az intézet részéről két felügyelő kíséri figyelemmel.

A hulladékválogatás, Forrás: B-A-Z Megyei Bv. Intézet

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben a költségvetési munkahelyeken, az intézetfenntartási munkákban természetesen a börtönben elhelyezett fogvatartottak, zömében előzetes letartóztatottak dolgoznak.

Azonban a börtön vezetése nagy hangsúlyt fektet az új, külső munkalehetőségek felkutatására is. A hulladékválogató üzemen kívül fogvatartottjaink az Agrospeciál Kft. miskolci telephelyén, a Miskolci Patyolatban is dolgoznak.

Joó László bv. ezredes és Majoros Róbert a MIReHuKöz Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója

Az elítéltek reintegrációjának, vagyis a társadalomba történő visszaillesztésnek az egyik legfontosabb eleme, eszköze a munkáltatás. A munka a fogvatartottakat rendszeres, szabályok szerinti életvitelhez szoktatja, elősegíti az önbecsülésük és a felelősségérzetük növekedését, lehetővé teszi számukra, hogy a munkadíjukból hozzájáruljanak saját tartásuk költségeihez, de keresményükből támogathatják hozzátartozóikat, tartalékolhatnak a szabadulásukra és akár a jóvátételhez is lehetőséget teremt.

Forrás. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Az elítéltek nagy számmal jelentkeztek a munkára, nagyon várták a kezdést, örülnek ennek az új munkalehetőségnek.

Forrás. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

 Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

 

 

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció