Újraélesztési rekordkísérlet – Ambu Sam életben maradt!

Publikálva: 2017. május 30.

Történelmi pillanatnak lehettek szem- és fültanúi azok, akik 2017. május 27-én lenn voltak a Duna-parton a Parázs Varázs családi napon, hiszen városunknak sikerült megdöntenie az újraélesztési Guinness rekordot és „életben” tartották 264 órán keresztül az ambu babát, ezzel túlszárnyalták Szombathely korábban felállított rekordját. Intézetünk csapata is kivette a részét a rekorddöntésből, nagy lelkesedéssel adták át egymásnak a helyes újraélesztés technikáját kollégáink.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Egy ambu baba, egy Guinness rekordkísérlet, 264 óra (azaz 11 nap) és rengeteg segítő. Ennyi a receptje annak a magasztos célnak, amit a szervezők szerettek volna elérni, az ötletet tettek követték és pillanatok alatt csapatok álltak a jó ügy mellé. Nagy Attila, Kisapostag polgármestere az ötletgazda, Orosz Csaba alezredes, Dunaújváros tűzoltóparancsnoka, dr. Máté Ágnes, a Szent Pantaleon Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztályának vezetője és Feth Katalin, a Vöröskereszt helyi szervezetének vezetője koordinálta a programot. Jól összeszokott csapatról lévén szó, 2014-ben 200 órán keresztül tartott az újraélesztés, 2015-ben pedig stratégiát váltottak, és 180 babán, 1 órán keresztül egyszerre végezték az életmentő technikát. 2017. május 16-án kezdték meg az „Ambu Sam” nevezetű lélegeztető babát életben tartani, szorgos kezek végezték a mellkaskompressziót és váltották egymást napokon keresztül, először a Dózsa Mozicentrum aulájában, majd a fináléra áttették székhelyüket a Duna-partra.

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

 Munkahelyi közösségek, iskolák, különféle szervezetek csapatai jelentkeztek, sőt bárki, aki szeretett volna részt venni a rekordkísérletben lehetőséget kapott, hogy elsajátíthassa a helyes újraélesztés technikáját. Kollégáink közül volt, aki már rutinos csapattagként érkezett és voltak, akik első alkalommal vállalkoztak a feladatra. A szervezők gondoskodtak a 11 napos program megfelelő befejezéséről is, és május 26-án levonultak az alsó Duna-partra, a Parázs Varázs családi nap helyszínére, ahol másnap délután, a tűzgyújtáskor hirdették ki a tizenegy nap végeredményét. Hangos üdvrivalgás közepette Sebestyén István, a Magyar Rekordok regisztrátora jelentette be, hogy az újraélesztés új rekordere Dunaújváros, kereken egy nappal maguk mögé utasították Szombathely városát!

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Forrás: Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási Intézet

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció