Elhelyezési körletek

A "nagy-ház" / MZ épület / Lordok háza / Az államfogház épülete

A „nagy-ház” jelenti azt a korábban U alakú, majd négyszögletben - a börtönkápolnával - zárt épülettömböt, amit a Theresianum épületéből alakítottak át fegyházzá. 1893-ig, a „magányzárka” épület megépítéséig csak a „nagy ház” 56 hálótermében helyezték el az elítélteket, mindenféle osztályozás nélkül. Egy zárkában 10-12 fogvatartottat helyeztek el, 16 foglalkoztató teremben történt a közös munkáltatás.

Az 1860-as években a fegyencek papírzacskó ragasztással, hálószövéssel, ruhaszabással, -varrással, cipőkészítéssel, tollfosztással, takácsmunkával, rostfeldolgozással foglalkoztak. 1878-ban az intézet fegyenceit Tóth-Györk községbe (ma Galgagyörk) vezényelték a Galga-patak szabályozási munkálataira. A kezdeti lakossági felzúdulás hamar alábbhagyott, majd meg is szűnt, látva, hogy a rabok milyen szorgalmasan és fegyelmezetten végzik munkájukat. Amennyiben a fegyencek fegyelemsértést követtek el (cselekmény, vagy mulasztás, amely által a házirend sérül, a fegyelem, a nyugalom és a csend megsértetik, újabb vétség, bűntett történik), fegyelmi fenyítésben részesültek. A fenyítések fokozatai voltak: megintés, megdorgálás, kedvezmények elvonása, alsóbb díjosztályba helyezés (munkadíj), kellemetlenebb munkába sorolás, böjt, egyszerű és súlyosbított magánelzárás, sötétfogság, bilincs, kurtavas, földhöz láncolás. A súlyosabb fenyítések letöltése előtt az intézeti orvosnak minden esetben véleményeznie kellett, hogy „vajjon az alkalmazni szándékolt fenyítések a vétkes egészségi állapotára nézve jelentékenyen ártalmas befolyással bírand-e?” 

A fegyencek ellátása és munkáltatása 1868-at megelőzően Lindenbaum Lővy-nek volt átalánybérbe adva. Tauffer Emil és Csillag László börtönügyi szakemberek bizottsági vizsgálat során az ellátást tekintve megállapították: „hetenként kétszer kapnak húst, vasárnap délebédül négy latot, s hozzá egy meszely levest, csütörtökön két latot, ugyan ennyi levessel. Más napokon egy meszely vastag ételből áll az ebéd, amihez másfél uncia kenyér járul. Ilyen táplálás mellett naponta 10 órát kell dolgozniuk, s bilincset hordani. Azonban a meghatározott étkeket sem szolgáltatja ki a bérlő kellő mennyiségben, amiről személyesen meggyőződtünk. Ilyen táplálkozási rend rövid idő alatt kimeríti a legizmosabb embert is, de mivé teszi – a táplálkozást oly nagymértékben szükséglő – fejlődésben lévő fiatalembert.” A bizottmányi vizsgálat az átalány bérleti rendszert tarthatatlannak, az intézet igazgatóját a kötelmeknek nem megfelelőnek minősítette. Az elhelyezés és ellátás siralmas állapotánál még fájóbb volt a foglyok számára a szabadságtól, a szerelemtől való elszakítás. Radnay János és Szilárd János A régi magyar nóták virágos kertje című cikkében (1922. április 9. Nemzeti Újság) olvashatjuk a következő nótaszöveget: „A váci fegyházba Vagyok bezárva, Gyócs ingbe, gatyába, Sarkantyús csizmába, Kint sírat a bábikám Gyászba borúva.” A bizottmányi ellenőrzést követő minősítés eredményeként az igazságügyi kormányzat új igazgatóra bízta a fegyintézet kormányzását, az állapotok néhány év alatt jelentősen javultak. A felügyelői személyzettel szemben általános követelmény volt az írni-olvasni tudás, és a „rendes” életmód, ami a kötelezettségek buzgó teljesítését, erkölcsi viseletük feddhetetlenségét, józanságot, bátorságot és nyugodtságot jelentett. Az egyenruhát a férfi állományi tagoknak folyton viselniük kellett, nem így a női alkalmazottaknak, akik csak szolgálatban voltak kötelesek az egyenruhájukat hordani. A téli időszakban, vasárnaponként minden felügyelőnek előadásokon kellett részt vennie, ahol a felügyelői kötelesség témájában képezték őket tovább. Állományba helyezésük alkalmából esküt kellett tenniük. Veszély esetén (égiháború, tűzvész, fegyencek lázadása, zendülése, szökése) a börtönőrnek, annak egész bátorságával közbe kellett lépnie. Amennyiben ilyen esetben azt tapasztalták, hogy az őr mulasztott, vagy gyáván viselkedett, elbocsátották. Részletesen szabályozva volt a fegyverhasználat is. A fegyencek lökdösése, ütése, verése vagy bármi más módon történő önhatalmú bántalmazása, gúnyolása, bűneik szemükre hányása, szidalmazása szigorú fegyelmi büntetést vont maga után. A fegyintézeti tanítói intézmény nem tekinthető a mai nevelői tevékenység ősének. A tanító feladatköre kizárólag az iskolai oktatással függött össze. A határozatban kijelölt tantárgyakat kellett tanítania, de egyéb közhasznú ismereteket is oktathatott. A tanító feladata volt a fegyencek osztályokba sorolása a képességeik alapján, a tanítás, és a vizsgák lebonyolítása. A tanító végezte a könyvtár kezelését, biztosította a vasárnapi istentiszteletek során az orgonakíséretet, vagy a fegyencek énekkarának vezetését. 

 A jelenlegi parancsnoki épület végén található csigalépcső falát régi, kb. két méter magas és 80 cm széles üvegfestések díszítik. A fegyházban élő hagyomány szerint e képeket még Matuska Szilveszter – a biatorbágyi viadukt felrobbantója – festette 1939 és 1944 között. Matuska Szilveszterrel kapcsolatban érdekesség, hogy őt először halálra ítélték, majd a halálos ítéletet életfogytiglanra változtatták. Bizonyosan tudjuk, hogy ítélete alatt 17 napot büntetés-félbeszakításon töltött, amikor is katonai célok érdekében hagyta el a fegyházat, kísérettel, majd kísérettel is érkezett vissza. 

1944 decemberében a rabok szerepét tisztázó szovjet katonai bizottságnak Matuska azt vallotta, hogy büntetését egy német fegyverszállító vonat felrobbantása miatt tölti a fegyházban. A bizottság a „biatorbágyi rém” meséjét elhitte, jutalmul szabadították, sőt a váci rendőrkapitányság állományába helyezték. Matuska az első lehetőséget kihasználva Nyugatra távozott és nyoma veszett.

A II. világháborút követően a fegyintézetek tisztségviselőinek igazolniuk kellett múltjukat, hogy továbbra is a büntetés-végrehajtás alkalmazásában állhassanak. Dénes Béla orvos emlékirataiból kiderül, hogy a váci fegyházban 1949-ig még elviselhető volt a foglyok helyzete, a foglyok bántalmazása tilos volt. Debreceni Jenő fegyintézeti igazgató ideje alatt nem fordult elő verés a fegyházban. Lehota István ávós őrnagy igazgatósága alatt rémuralom kezdődött. Lehota társainak többsége rablókból, munkanélküli lézengőkből avanzsált egyenruhás rabtartókból állt. 

Mindszenty József hercegprímás nem raboskodott intézetünkben, viszont emlékirataiból tudjuk, hogy az édesanyjával való egyik találkozást a Váci Fegyház és Börtönben szervezték meg.

1956. október 27-én a nagy házból, a pékség (jelenleg konyha) melletti vaskapun keresztül törtek ki a politikai foglyok a garázsudvarra. Gáspár Márton intézetparancsnok, a vérontás elkerülése érdekében, a kitörőkkel szemben erőszakot nem alkalmazott, a foglyok a börtönőrök gyűrűjében távoztak az intézetből. Ekkor a külső őrzéssel megbízott ÁVH-s egységek már nem voltak az intézetben. Az első csoportok kijutása után a szabadítás szervezettebben történt, a letétből kiadták a civil ruhákat, megszervezték a betegek elszállítását. A szabadítás során kialakult lövöldözésre a szemtanúk mindegyike másként emlékszik. A leghitelesebbnek tűnő elbeszélések szerint az első lövést a kórházépületből adták le, majd a rendfenntartási célból az intézethez vezényelt, teherautón érkező katonák viszonozták a tüzet a kórház épületére. Az épületek átkutatása során egy főt fogtak le, a kórház ÁVH-s főorvosát.

A négyszintes „magányzárka épületet” 1893-ban - Balkay István fegyházigazgató ideje alatt - építették az ír-fokozatos börtönrendszer magyarországi bevezetésekor. Az épületben 198 egyszemélyes zárkát alakítottak ki, így a fegyház akkori befogadóképességét 600 főre növelték. A magányzárkákba a fogvatartottak a befogadást követően kerültek, szigorú fegyelmi szabályok hatálya alatt álltak, munkát nem végezhettek, élelmezésük mérsékelt volt. Megfelelő magatartás esetén a fegyenceket a következő fokozatba helyezték, ahol már csak éjszaka kellett magányzárkában lenniük, nappal részt vehettek a közös munkákban, élelmezésük a szigorúbb fokozathoz képest jobb volt. A harmadik fokozatot elért fegyenceket már az intézet közös zárkáiban helyezték el, ahol a rezsim nem volt olyan szigorú, mint a magánzárka körleten. A magánzárka épület zárkáiban jelenleg 2-3 fogvatartott is elhelyezésre kerül. 1980-as évek végéig 4 fő lakott egy zárkában. 1929-ben az MZ épületben, a börtönkörülmények ellen tiltakozva tagadták meg az étkezést az itt fogvatartott kommunista politikai foglyok. Vezetőjük Rákosi Mátyás (a későbbi pártvezető és miniszterelnök) és Vas Zoltán voltak. (Vas Zoltán 1945 után Közellátási kormánybiztos, budapesti polgármester, a Gazdasági Főtanács titkára, majd a Tervhivatal elnöke lett.) Ők felkészültek a hosszú éhségsztrájkra, csokoládét rejtettek el a fekhelyül szolgáló szalmazsákokban. Rákosi és Vas 1941-ben szabadultak a börtönből, amikor is a Szovjetunióval kötött megállapodás szerint a foglyokért cserébe Magyarország visszakapta az 1848-49-es szabadságharc zászlait.

Az 1929-es éhségsztrájkolók közül, a durva mesterséges táplálás miatt fellépő szövődményekben halt meg a fegyintézeti kórházban két fiatalember, Lőwy Sándor és Sztáron Sándor. Később itt raboskodott Kádár János, volt zárkája felett - állítólag - emléktábla is olvasható volt erről a tényről. Szakasits Árpád, volt szociáldemokrata vezető, MDP elnök, miniszterelnök-helyettes (1947), köztársasági elnök (1948) a váci börtön magányzárkájában így ír: „Augusztus 19., csütörtök. Ma van öt esztendeje annak, hogy a népköztársasági alkotmány-törvényt aláírtam. Ma is világosan emlékszem akkori érzelmeimre. A beteljesülés örömének és a büszkeségnek érzéseire. Öt évvel ezelőtt… és ennek az öt évnek túlnyomó részét, 52 hónapot, annak a népköztársaságnak a fegyintézetében töltöttem el, amelynek alkotmányát én írtam alá. Ritkán esik meg a történelemben ilyen tragikomédia…” 

Az MZ épülethez fűződik az 1960. április 7-i „váci éhségsztrájk” kirobbanása, ami az 1959-es amnesztia 4. §-ával függött össze. Az éhségsztrájk másnapján az elítéltek 64 %-a nem vette fel az ebédet. Hrabovszky László elítélt így emlékszik a történtekre: „1960. április 1-én a párt utasításának megfelelően a Kádár-rendszer a nemzetközi elszigeteltség oldására az Elnöki Tanács útján közkegyelmi rendeletet adott ki. Ennek értelmében feltételesen szabadon bocsátották azokat az '56-os forradalmárokat, akiknek az ítélete nem haladta meg a hat évet. A részleges közkegyelem mellett egyéni kegyelemben részesítették többek között Farkas Mihályt és fiát, Farkas Vladimírt, valamint Déry Tibort is. A párt holdudvarához tartozó, egyéni kegyelemmel szabadultak ügye mélyen felháborította a nagyon rossz körülmények között élő benn maradó rabokat. A megtorlás rendkívül kemény volt, a veréseken, a megalázó, meztelenül falhoz állításokon túl súlyos ítéletek születtek. Társaimra még további kétévi börtönt szabtak ki. Ők főként munkások és katonák voltak. A mellettem lévő zárkában Székfy Szilárd százados megbolondult.” Az 1960-as éhségsztrájk történetét Kertész Dezső és Litván György írták meg.

Az MZ épületben találtak helyet a legendás „Lordok házának”.

Intézetünkben a Lordok házával kapcsolatos feljegyzést nem találtunk. Volt politikai foglyok elbeszélése szerint Vácott működött az úgynevezett Lordok háza, mely az 1893-ban épített magányzárka épület B oldalának kb. egyharmadát foglalta el. Udvarát egy nagy kőfallal választották el az MZ udvartól. A falon egy kicsi fémkapu biztosította az átjárást az ott dolgozó ÁVH-sok részére. Állítják, a Lordok házába börtönőrök sem léphettek be, csak az ÁVH megbízható emberei. A Lordok háza valójában teljesen függetlenül működött a börtön többi részétől. Onnan információ nem érkezett, oda üzenni szinte lehetetlen volt. Elnevezését állítólag az 50-es években kapta, egy angol pilótáról és egy angol fotósról, akik kémrepülőgépét a magyar vadászgépek leszállásra kényszeríttettek. Mint hírlik, mindkét kém angol lord volt. Őket tartották itt fogva, egészen addig, míg az angol állam ki nem fizette értük a jelentős összegű váltságdíjat. Az angol lordok szabadulását követően az osztályidegennek nyilvánított politikai foglyokat tartottak itt, meglehetősen szigorú szabályok szerint, igen zord körülmények között.

A lordok házában a rabok egymás között nem beszélgethettek, levelet, csomagot nem kaphattak, látogatót nem fogadhattak, séta egyáltalán nem, vagy csak igen ritkán volt. Különös szigorral torolták meg a nevetést. A fegyintézeti ÁVH-sok a cipőjükre központilag rendszeresített „mamuszt” húztak, hogy csendben közelíthessék meg a zárkát. Az ajtó nyitását csendben is el lehetett végezni, a rab csak akkor kapott észbe, amikor az őr bent volt a zárkában. Innen ered a „gumikulcs” elnevezés. A hozzátartozók évekig nem tudhatták, hogy az elítélt hol tartózkodik, sokszor a rab maga sem tudta, hogy melyik intézetben van. Itt töltötte büntetésének egy részét Mérei Ferenc világhírű tudós, pszichológus, Litván György történész és Fekete Sándor tanár.

Az államfogház épülete a jelenlegi Köztársaság úton Budapest felé haladva, a Diadalív előtt állt, az 1931-ben épített börtönkórház helyén. Az épületet Lindenbaum Lőwy fogházi szállítótól bérelte a büntetés-végrehajtás. Ez a régi államfogház 1890-ben egy időre bezárt, s csak 1895. július 4-én nyílt meg újra. Végleges bezárására 1928-ban került sor, hogy helyén a rabkórházat felépíthessék. (46) Csordás Lajos, a 2003. szeptember 29-i Népszabadságban így ír az államfogházról: „Tizenkét szoba várta az úri fegyenceket a földszintes, sárga kőkerítéssel kerített épületben. Minden fogoly saját szobát kapott természetesen. Az urak mellé külön inast is beosztottak a fegyház arra érdemes rabjai közül. Nappal szabadon lehetett kijárni a szobákból a folyosóra és a közös társalgóba: kártyázni, pipázni vagy vendéget fogadni. Akinek nem ízlett a börtönkoszt, külön is rendelhetett kedvére valót a közeli Kúria vendéglőből, a háziszolgával. Még napi egy liter bor fogyasztását is engedélyezte a börtönorvos. Előfordult azonban, hogy az őrizetesek éjszaka ki-kiszöktek további literek elfogyasztására. Sőt olykor a főfoglár is velük tartott.” Az államfogház „rabjai” izgatásért, sajtóvétségért és párbajvétségért töltöttek rövidebb- hosszabb időt ebben az épületben.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció