Fegyintézeti kórház

A fegyház történetének egyik legnagyobb jelentőségű eseménye volt a 100 ágyas börtönkórház megépítése, Dr. Rusztek Lajos igazgatása alatt. Az építési terveket K. Császár Ferenc építész tanár készítette, a kivitelezést Papp Ferenc balatonboglári vállalkozó, valamint Bogdány és társai nyerték el.

Magyarországon az 1921-es összes halálozás 13 %-át a tuberculósis betegség okozta. A fegyintézetekben az ilyen ok miatti halálozás elérte, sőt egyes időszakokban meghaladta a 60 %-ot. Az igazságügyi minisztérium döntött. Az elkülönítés és a gyógyítás érdekében új intézményt kell létesíteni a tbc-s betegek részére.

Az 1931. május 21-én a kórház felavatásán, ahol az akkori igazságügyminiszter, Zsitvai Tibor is részt vett, megállapították: „Nincs ma modernebbül felszerelt kórház, mint a váci fegyház kórháza. A kórtermek két-három-ötágyasak, mindegyik meleg levegővel fűtve. A padló egybeöntött vörös anyagból készült, ideálisan tiszta. Szekrény, kis szék minden ágyhoz. Villany. Minden kórteremben fűthető klozet, fürdőszoba. Porcelán mosdó vízcsappal… A műtőterem tökéletes berendezésével tűnik fel, röntgen, kvarc fény.” Az épület északi sarkának kapuján leláncolt kezű férfi és nőalak tart egy címerpajzsot, középen az 1930-as keltezéssel. A modern börtönkórház felépítése jogosnak tűnő elégedetlenséget váltott ki a váci lakosok körében. A Váci Hírlapban 1932. január 1-én megjelent négysoros versike híven tükrözi az elégedetlenség valódi okát: „A városi kórház direkt beleszédült, Fegyenczek részére oly szép kórház épült, Eztán ki betegnek érzi hasát, nyakát, Jobb lesz, ha sietve becsukatja magát.” A valóban modern kórház nem csak a betegek - közülük is a tüdőbetegek, a tbc-ben szenvedők - gyógyítására volt kiváló hely. Az akkori igazságügyi minisztérium gyakran reprezentált ezzel az intézménnyel. Külföldi és hazai börtönügyi szakemberek csak jó véleménnyel távoztak innen. A fegyintézeti kórházat, 1944 decemberétől a háború végéig, a szovjet csapatok fogolykórházként működtették. Torday László volt kórházi írnok – különtej-utalványra írott – feljegyzése alapján tudjuk, hogy két magyar katona, Bencsik József és Turmann Gábor a csatákban szerzett sérülések miatt halt meg itt, őket a kórház udvarán temették el. Két munkaszolgálatos, Fischer Jenő és Pap Sándor is a fogolykórházban hunyt el, ők a december 26-i, a váci Horty Miklós úton végrehajtott német légitámadás során sebesültek meg. Ugyanakkor behoztak onnan még egy ismeretlen munkaszolgálatost is, aki a beszállításkor már halott volt. Mindhárom munkaszolgálatost a fogolytábor parancsnokának engedélyével a váci izraelita szentegylet a helybeli zsidótemetőben temettette el.

A váci fegyház kórháza 1976-ig működött itt, majd a tököli börtönkórház területére költöztették. Az épületet az 1980-as évek elején átalakították oktatási intézmény céljára, közel húsz évig a büntetés-végrehajtás alapfokú szakiskolájának adott otthont. Jelenleg az épület nagyrészt üresen áll.

Menü

Büntetés-végrehajtási Szervezet

Toborzás

Állampusztai Országos Bv. Intézet

Bács-Kiskun Megyei Bv. Intézet

Balassagyarmati Fegyház és Börtön

Baranya Megyei Bv. Intézet

Békés Megyei Bv. Intézet

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bv. Intézet

Budapesti Fegyház és Börtön

Fiatalkorúak Bv. Intézete

Fővárosi Bv. Intézet

Győr-Moson-Sopron Megyei Bv. Intézet

Hajdú-Bihar Megyei Bv. Intézet

Heves Megyei Bv. Intézet

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet

Kalocsai Fegyház és Börtön

Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet

Márianosztrai Fegyház és Börtön

Pálhalmai Országos Bv. Intézet

Sátoraljaújhelyi Fegyház és Börtön

Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet

Sopronkőhidai Fegyház és Börtön

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bv. Intézet

Szegedi Fegyház és Börtön

Szombathelyi Országos Bv. Intézet

Tiszalöki Országos Bv. Intézet

Tolna Megyei Bv. Intézet

Tököli Országos Bv. Intézet

Váci Fegyház és Börtön

Veszprém Megyei Bv. Intézet

Zala Megyei Bv. Intézet

Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja

Büntetés-végrehajtás Központi Kórház

Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet

NKE Rendészettudományi Kar Büntetés-végrehajtási Tanszék

Börtönmúzeum

TÁMOP 5.6.3 kiemelt projekt

EFOP 1.3.3. kiemelt projekt

Navigáció