Madarász Zsolt ízig-vérig kutyás szakember, aki saját nevelésű belga juhászkutyájával, Kenny-vel idén sorra nyerte a különböző versenyeket. A hazai országos bajnoki címeken túl, már nemzetközi szinten is az élmezőnyben tartják őket számon.
– Tiszalökön, a nemzetközivé szélesedett országos bajnokságon megszakítás nélkül, immár hetedszer állhattál fel a dobogóra. Hogyan emlékszel vissza erre a kétnapos versenyre?
– Remek volt a szervezés, a feladatok pedig kifejezetten izgalmasak voltak. A ruházatátvizsgálástól a rejtekhelyről való támadás elhárításáig, a bátorságpróbáig mindenféle szituációval találkoztunk. Eredményesek is voltunk, hiszen csapatunk mellett Kenny-vel mi is az első helyen végeztünk.
– Legutóbb pedig egy felvidéki falucskában is bizonyíthattátok rátermettségeteket.
– A tiszalöki bajnokság első helyét az országos parancsnokság egy szolgálati úttal díjazta. Ennek köszönhetően jutottam ki Szlovákiába, ahol a Szántón rendezett megmérettetésen Bencsik Norbert kollégámmal képviselhettem a magyar büntetés-végrehajtás kutyásait. Itt egy sokrétű, a hazainál sokkal összetettebb versenyrendszer alapján mértük össze tudásunkat. Volt nyomkövetési, fegyelmező, őrző-védő gyakorlat, mi a legutóbbi kategóriában értük el a legszebb eredményt. Három pont híján maradtunk el az első helytől, s lettünk második helyezettek, Bencsik Norbert kollégám pedig az ötödik helyen végzett.
– Ha jól tudom, a családodban komoly hagyománya van a kutyaszeretetnek.
– Ez így van. A családom nagy része kutyás volt, a felmenőim közül, a nagypapámtól a nagyanyámon keresztül édesapámig szinte mindenkinek van valamilyen kutyás múltja. 1951-ben például a nagyapám alapította a Nagyiccei Kutyakiképző Iskolát, ahol a kezdetekkor még a honvédségnek is képeztek katonai kutyákat, majd később itt tartották a rendőrség kutyaátvételeit, kutyavásárait is.
– Te mikor kezdtél el kutyázni?
– 1981-ben, tizennégy évesen csöppentem bele a kutyás létbe. Miután a nagyanyám idősebb kutyái elpusztultak, és vett egy kölyköt, vele már én jártam el a kutyaiskolába. Tizenhat évesen már ennek az iskolának a legfiatalabb segédje voltam. Utána 85-ben felszereltem a rendőrséghez, ahol 1987-ben bekerültem az akkor alakuló Komondor Kommandó kutyás szolgálatába. Ekkor húszéves voltam.
– És hogyan kerültél a büntetés-végrehajtáshoz?
– A dunakeszi kutyakiképző központban 1989-ben lettem kiképző. Ekkor, 89 februárjában az első hivatalos kutyás tanfolyamot végző bv.-sek kiképzését is rám bízták. Közülük ketten a Budapesti Fegyház és Börtönből érkeztek a képzésre. Aztán 1990-ben leszereltem, de a kutyák végigkísérték a rendvédelmi hivatáson kívüli munkámat is, hiszen civilként biztonsági őröknek képeztem a négylábúakat. Végül 2001-ben újra felszereltem, de ekkor már a büntetés-végrehajtást választottam. Immár tizennégy éve dolgozom a Gyűjtőben.
– Kiképzőként te vezeted a tizenkét hetes országos büntetés-végrehajtási járőrkutya-tanfolyamot. Mi a véleményed, milyennek kell lennie egy jó bv.-s kutyavezetőnek?
– Mindenekelőtt rugalmasnak és sokoldalúnak. Egyszerre kell figyelnie a kutyájára, a bajtársaira és a fogvatartottakra is. Ismernie kell a kutyáját, ismernie kell a tulajdonságait, a képességeit, azt, hogy a négylábú mikor, milyen feladatra vethető be. Ezen ismeretek nélkülözhetetlenek a megfelelő intézkedéshez, amelyhez szükséges az is, hogy a kutyás mindig győztesként akarjon kikerülni az adott szituációból. A jó kutyavezető ugyanis mindig győzelemre törekszik.
– Milyen kutya Kenny?
– Már egy nyugodt és kezelhető kutyus. Négy hónapos korában, karácsonyra került hozzánk. Eleinte még a kisfiam, majd a feleségem foglalkozott vele, de kilenchónapos korában hozzám került, mivel a többiek már nem bírtak vele. Nagyon hamar kiderült róla, hogy ideális tulajdonságokkal rendelkezik ahhoz, hogy szolgálati kutya lehessen. Ezért elhatároztam, hogy saját kutyaként megpróbálom bevinni őt az intézetbe. Ezt egy szakutasítás lehetővé is tette, így 2012 szeptemberétől már a szükséges tanfolyamra jártunk, amelyet eredményes vizsgával zártunk, azóta közösen látjuk el a szolgálati feladatokat.
– Mivel tudod motiválni?
– Szerencsés helyzetben vagyok, mert őt nem kell külön motiválni. Vannak persze kedvenc játékai, például nagyon szeret játszani az ütőzsákkal, a fogópárnával vagy a labdájával is, de ő nem ezek miatt, hanem miattam dolgozik. Négyhónapos kora óta ismerem, azóta én nevelem. Igazi társak vagyunk. Együtt töltjük a hétköznapjainkat, de még a nyaralásainkat is vele tervezzük.
– Milyen versenyre készültök most?
– A cseh kollégák még a szlovákiai versenyen jelentették be, hogy október közepén rendeznek egy nemzetközi járőrversenyt. Erre a lengyel és a szlovák mellett a magyar kutyavezetőket is várják. Bízom benne, hogy részt tudunk majd venni ezen az eseményen, hiszen ez is remek lehetőség lenne az újabb nemzetközi tapasztalatszerzésre.