Magyarországon 1996 óta szeptember 8-án ünneplik a büntetés-végrehajtás napját. A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet idén is családi napot szervezett 2016. szeptember 10-én a dolgozóknak, nyugdíjasoknak, hozzátartozóknak és gyermekeiknek. Változatos, színes programok kavalkádja hozta egymáshoz közelebb a családokat.

Mészáros Barna börtönlelkész áldása, Panta Edina bv. őrnagy ünnepi parancsismertetése, és Pancsusák Sándor parancsnok úr ünnepi beszéde indította a jeles napot, felelevenítve ezzel a hagyományokat.

Mindenki megtalálhatta a neki tetsző elfoglaltságot, hiszen a gyermekeknek és felnőtteknek szóló számtalan program közül választhattak a résztvevők. A Nemzeti Adó és Vámhivatalnak kutyabemutatója során a gyerekek láthatták, milyen gyorsan és ügyesen találja meg a kiképzett kutya az eldugott cigarettát. A Katasztrófavédelem, az Országos Mentőszolgálat és a Rendőrkapitányság járműveit, technikai eszközeit is tanulmányozhatták az érdeklődők.

A gyerekek és felnőttek íjászatban és paintball lövészetben, főző- és rajzverseny mérhették össze ügyességüket. A családi rendezvény színvonalát növelte a Valcer Táncstúdió, Turmix Táncegyüttes és Abigél Művészeti Iskola táncbemutatója és a Blue Knights Rendészeti Motoros Egyesület motoros bemutatója.

A programok mellett még az intézeti szállítójárművet, a „Rabót” is ki lehetett próbálni. S akit a bv.-s szakma még ennél is jobban érdekelt, egy rövid intézetlátogatáson is részt vehetett, ahol az újonnan kialakított imateremet is meg lehetett tekinteni.

E hangulatos nap végén jókedvűen mehettek haza kicsik és nagyok, s ezután talán másképpen gondolnak az édesapákra, édesanyákra, férjekre, feleségekre, amikor reggelente dolgozni indulnak, hogy ezt a szép, de nehéz és felelősségteljes hivatást végezzék.

forrás: HBMBVI

forrás: HBMBVI

forrás: HBMBVI

forrás: HBMBVI

forrás: HBMVBVI

forrás: HBMBVI

forrás: HBMBVI

forrás: HBMBVI

forráás: HBMBVI

forrás:HBMBVI

forrás: HBMBVI