Ebben a tanévben a Fővárosi Bv. Intézet két objektumában is elindult az iskolai oktatás: a II. objektumban 35 női fogvatartott számára általános iskolai oktatás, míg az intézet III. objektumában összesen 30 férfi fogvatartott részvételével gimnáziumi képzés, illetve 23 fővel általános iskolai képzés vette kezdetét.

Az intézet III. objektumában - a 2014 szeptemberében Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskolával történt együttműködési megállapodást követően - 30-an általános iskolai, míg 20-an gimnáziumi tanulmányaikat kezdhették meg. Az általános iskola záró létszáma 21 fő, a gimnáziumé pedig 13 fő volt.


2015 őszén a II. objektumban a reintegrációs tisztek előzetes felmérését követően úgy határoztak, hogy célszerű elindítani egy 5-6., valamint 7-8. osztályt, mivel a női fogvatartottak jelentős része nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel. Az egyik oktatóterem berendezésére a TÁMOP 5.6.3 pályázat keretében került sor, a másik oktatóterem kialakítását az intézet költségvetése fedezte.

Fotó: Fővárosi Bv. Intézet
Az intézet sajátosságaiból, valamint az előzetes letartóztatásból adódóan nagy a fogvatartottak fluktuációja, azonban a képzés mindenképpen megtérül: a fogvatartott intézetünkből történő elszállítása után a letöltő házban folytatni tudja a nálunk megkezdett alap- vagy középfokú tanulmányait. Az oktatás a fogvatartás ideje alatt értelmes elfoglaltságot nyújt, hatékonyan fejleszti a gondolkodásmódot, illetve csökkenti a börtön prizonizációs ártalmait. A fogvatartottak rendszeresen vesznek részt különböző nekik szóló szabadidős programokon, melyekkel egyfajta rendszer épült be a mindennapjaikba, amely nem csak a börtönön belüli életvitelükben, hanem a tanulásban is biztonságot jelent. A fogvatartottak egyértelműen értékelik a kapott lehetőséget, magabiztosabbá válnak azáltal, hogy szabadulásuk után a szerzett tudást hasznosítani tudják, amely nagymértékben segíti a visszailleszkedésüket a társadalomba.