Vitéz Marton Géza, volt börtönparancsnokra emlékeztek Szent László napján a megyei büntetés-végrehajtási intézetben. Mihály Attila intézetparancsnoktól megtudtuk, hogy a testület idéntől minden évben koszorút helyez el az egykori példamutató előd sírján. Jánosa Attila lelkész visszaemlékezésének szerkesztett változata.

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

Éppen 120 éve, a Hunyad megyei Déván született Marton Géza, aki 14 évesen a Dévai Királyi Törvényszék irodagyakornokaként kezdte igazságügyi pályafutását. Az I. világháború alatt Erdélyben védte a hazát, majd a Trianoni Békediktátum aláírása után 25 évesen kiutasítják Romániából. 1921 nyarán ismerte meg Debrecenben Lehmann Irmát, akivel házasságot kötött. Egy lányuk és egy fiuk született. 

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

Budapesten még 1920 júniusában segédhivatali tisztviselői vizsgát tett. 1920 szeptemberében pedig már újra az igazságügy kötelékében van: a Magyar Királyi Igazságügy Minisztériumban a Nagyszebeni Járásbíróság irodasegédtisztjévé nevezte ki a miniszter. A rendelkezésre álló iratok alapján 1926-tól szerepel neve előtt a vitézi cím. 31 évesen a Bethlen-kormány igazságügy-minisztere Pesthy Pál nevezte ki a Győri Királyi Törvényszéki Fogház fogház-főfelügyelőjévé, két évvel később pedig fogházgondnokká lép elő. Családjával együtt a börtön első emeletén laknak. Itt vészelik át a 1929–33-as nagy gazdasági világválság éveit is. Az intézet igyekezett a nehéz anyagi körülmények között is fenntartani magát, a rabok munkája révén. A „Rabkert”-nek nagy jelentősége volt ezekben az években. Itt termelték meg a konyhára való alapanyagok egy részét. 

Fotó: Gy-M-S Megyei Bv. Intézet

A válság utáni második világháború alatt, mivel fogházgondnok volt, nem hívták be katonának. 1943 decemberében a „tekintetes, vitéz” megszólítású Marton Géza, Győr város nagy tekintélyű vezető elitjébe tartozott. Humánus beállítottságú ember lévén, a rabokkal emberségesen bánt. A politikai foglyokat kiemelte a többiek közül, az akkori törvény adta lehetőségeknek megfelelően, saját lakásán, házi munkára osztotta be őket. Ez az időszak volt pályájának fénykora. 

A Szálasi-érában, majd 1946 után is sikerült pozíciójában maradnia, az iratokban, mint letartóztató intézeti alezredes rendfokozatú törvényszéki fogházfelügyelő szólíttatik meg. 1947 januárjában a Győri Vasasok Egyetértés Tornaosztály társelnökévé választották.

Sokat elárul azonban a korról és Marton Géza helyzetéről az az 1949-ben írt támogató levél, amelyet egy volt politikai fogvatartott írt, aki addigra már politikai szerepet játszik. Amellett tesz tanúságot, hogy rabsága idején az intézet vezetője a politikai foglyoknak előnyöket biztosított.

1949. október 6-ától állásából ennek ellenére felfüggesztették, és úgynevezett „végelbánás alá vonták”. Szolgálati lakását el kellett hagynia – 50 évesen nyugdíjazták. A megélhetés miatt azonban még 10 évig kavicsbányában dolgozott, idősödő felesége pedig pénztárosi iskolát végzett, és bolti pénztárosként helyezkedett el.

Vitéz Marton Gézát 1965. december 13-án helyezték örök nyugalomra. Élete arra példa, hogy a történelem viharainak hánykolódásai idején hogyan lehet és kell az embernek megőriznie a hazához való elköteleződését, keresztyén alapokon mintázódó emberi arcát.

Zoljánszky Alexandra - Győrplusz

Link: http://ujsag.gyorplusz.hu/data/files/gyorplusz_2015_07_10.pdf#12