Az újonnan épülő kemecsei és csengeri büntetés-végrehajtási intézetekbe való kiválasztási folyamat elkezdődött, az elsőként visszahívott, leendő kollégák már túl vannak rajta.

A jelentkezők egy szakmai tájékoztatóval egybekötött intézetlátogatáson ismerkedhettek meg a bv. intézeten belüli munkakörnyezettel. Akiket még a látottak és halottak után is érdekelt a bv-s pálya, azoknak egy fizikai alkalmassági vizsgát kellett teljesíteniük. A feladatsor egy kötelező elemből - 2000 méter síkfutás - és hatféle más gyakorlatból állt, melyekből négy elemet volt kötelező végrehajtani. A gyakorlatok a következőek voltak: mellső fekvőtámaszban karhajlítás nyújtás, fekve nyomás, hajlított karú függés, hanyattfekvésből felülés, 4x10 méteres ingafutás, helyből távolugrás.

Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. Intézet


A sikeres erőnléti felmérő után pszichológiai alkalmassági vizsgálat várt a pályázókra. A tesztsorok megírása hozzávetőlegesen három órát vett igénybe. Figyelemteszt, személyiségteszt, intelligencia teszt, explorációs kérdőív és egy motivációs levél megírása is a részét képezte a megmérettetésnek, melyet egy személyes elbeszélgetés követett. Az intézet pszichológusa szerint a résztvevők 80%-a felelt meg a követelményeknek, ami jónak mondható.
Ezt követően a pályázóknak egészségügyi állapotfelmérésen kellett átesniük, melyhez az általános egészségi állapotot igazoló dokumentumok becsatolása volt szükséges (tüdőszűrő, fogászati, szemészeti, nőgyógyászati, vagy urológiai szűrővizsgálati lelet stb.).
Utolsó körben a kifogástalan életvitel ellenőrzésén is átesnek a jelentkezők - ezt a vizsgálatot a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai végezik el.
Mindezek ellenére igen szép számmal érkeznek a pályázatok, Kemecsére eddig 700 fő, míg Csengerre 399 fő pályázata érkezett be.