A tizenöt budapesti és Pest megyei szülészeti osztály mellett a Büntetés-végrehajtás Központi Kórház szülészeti osztálya is abban a megtiszteltetésben részesült, hogy az újszülöttek hallásvizsgálatához egy modern készüléket vehetett át. Az adományokat Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és dr. Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke adta át 2016. november 7-én, a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán tartott ünnepségen.

Balog Zoltán miniszter beszédében elmondta, hogy mennyire fontos a születési rendellenességek időbeni felismerése, hiszen a rendellenességek, károsodások annál jobban gyógyíthatók, fejleszthetők, minél korábban kiderülnek. Balog Zoltán elmondta, a minisztérium európai uniós forrásból 170 millió forintot fordított a készülékek beszerzésére.

Dr. Edvi Péter elmondta, hogy ezekkel az adományokkal, immár minden kórház szülészeti osztálya rendelkezik az újszülöttek vizsgálatához szükséges hallókészülékkel. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat saját gyűjtéséből több mint 34 millió forint gyűlt össze erre a célra. Hozzátette: az EMMI uniós pályázati pénzből valamennyi magyarországi kórháznak biztosította már az objektív hallásszűréshez szükséges készülékeket, azonban a központi régióban nem lehetett pályázatot kiírni. Ezért célozták meg gyűjtésükkel ezt a térséget.

Az ünnepélyes átadón dr. Takács Valéria ny. bv. o. ezredes, főigazgató főorvos vette át az adományt. [Forrás: Kovács Tímea]

A Büntetés-végrehajtás Központi Kórház ezúton is köszönetét fejezi ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak.