Csodálatos Lajos, avagy alakítható-e a sorsunk?

Június 18-án az Utcaszak Színház járt a győri börtönben. A művészek két részből álló programmal érkeztek: az első részben a Csodálatos Lajos történetét bemutató monodrámát tekinthette meg a főként fogvatartottakból álló közönség. Majd ezt követően a főhős életútjának egy-egy állomását feldolgozó, a nézők interaktivitására épülő improvizációra került sor.

Csodálatos Lajost arcán maszkot viselve Simó Krisztián, az Utcaszak színésze formálta meg fergetegesen.  Az egyre inkább perifériára sodródó, családját elhanyagoló, alkoholfüggő figurát úgy jelenítette meg, hogy a nézők könnyen átélhették a helyzetét.

Simó a darab kezdetétől teljesen közvetlen kapcsolatba lépett a közönséggel, akik folyamatosan végigkísérték a főhős sorsát, és hol nevetéssel, hol közbeszólással reagáltak a történésekre. Mintha el-eltűnt volna a színpad és a nézőtér közötti határ.

A második részben tovább oldódott a légkör. Itt már a fogvatartottak instrukciói és mondatai alapján alakították Csodálatos Lajos élethelyzeteit. Lehetett volna-e másként? Mi lett volna, ha nem üti meg a saját édesanyját? Vagy ha már megtörtént, hogyan hozhatná helyre? Az Utcaszak színészei időnként humorral, de kellő súllyal mutatták be a jeleneteket, majd azok megoldásait. A hatás néha meglepő, néha megható volt. Amikor Lajos bocsánatot kért az édesanyjától, és utána megölelte, üdvrivalgás és taps tört ki a börtön lakóiból.

A tartalmas és sikeres program végén Szalay László bv. százados, reintegrációs tiszttel beszélgettünk:

Volt már ilyen jellegű program itt a börtönben?

Színház már volt, de drámapedagógiai foglalkozás még nem.

Nagyon oldott volt a légkör. Milyen hatást várnak ettől a módszertől?

A büntetés-végrehajtásban kiemelt feladatunk az elítéltek munkáltatása és oktatása mellett az, hogy olyan szabadidős foglalkozásokat tartsunk, ami szabadulásuk után megkönnyíti a társadalomba való visszailleszkedést. A drámapedagógia bevonja a hallgatóságot, szereplőkké válnak a darabban. Közben olyan valós helyzeteket élhetnek át, mint az életben, és megoldásokat kereshetnek rájuk. Ez segíti őket abban, hogy ha szabadulásuk után hasonló élethelyzetbe kerülnek (alkoholprobléma, családi viszály stb.), a megfelelő megoldást találják meg. Jó lenne, ha több ilyen előadás lenne Győrben, mert jól támogatja reintegrációs munkánkat. Ma nemcsak megnézték a darabot, és visszamentek a zárkájukba, hanem aktív részesei lehettek a helyzetek alakításának, kipróbálhatták konfliktuskezelési készségüket. Bebizonyíthatták, hogy nem menthetetlenek, hogy mély érzéseik vannak. Örülnénk, ha országos szinten nyílna anyagi forrás az ilyen alkalmak megteremtésére.

Milyen terveik vannak a jövőre nézve?

Minőségi dolgokat igyekszünk nyújtani a fogvatartottaknak, melyek hatására pozitív irányba alakulhat a személyiségük. Magyartanár vagyok, és a kultúrát helyezem előtérbe a nevelői munkámban. Én ebben hiszek. Nagyon szeretem az irodalmat, a helyesírást. Helyesírási tanfolyamokat szoktam hirdetni, amire legutóbb is 40-50 fő jelentkezett, a teljes intézeti létszám kb. egynegyede. Azt gondolná az ember, hogy a száraz nyelvtan nem érdekel senkit ebben a közegben, de ez nem így van. Az órákra örömmel járnak, van igényük gondolataik írásban való pontos kifejezésére. Rendszeresen tartok verses délutánokat, illetve van egy új irány, amivel meg fogunk próbálkozni: a biblioterápia. Jó lehetőség csoportosan elbeszélgetni a bemutatott műről és a szerzőjéről. Nagyon várom, hogy mit fognak kezdeni például József Attila Két hexameter című költeményével:

"Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!

Mért ne legyek tisztességes! Kiterítenek úgyis."

Szabados Éva újságíró, Győri Szalon

http://www.gyoriszalon.hu/index.php?mact=News,cntnt01,detail,0&cntnt01articleid=2968&cntnt01returnid=66