Mikulás látogatott a Veszprém Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe, megajándékozta dolgozóink gyermekeit.

A személyi állomány 14 év alatti gyermekeinek intézetünk idén is mikuláscsomaggal kedveskedett, amit az érdeklődők személyesen a Mikulástól vehettek át.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A kisebbek-nagyobbak örömmel jöttek most is, várakozással teli percek előzték meg a Mikulás érkezését, aki természetesen magával hozta két krampuszát.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A piros ruhás, nagyszakállú váratott magára egy kicsit, addig a gyerekek játékkal, rajzolással töltötték az időt.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

A szülőknek kivételesen lehetőségük volt arra, hogy kollégáikkal ne csak a munkáról beszélgessenek, a családi program alatt most más volt a prioritás.
A Mikulás név szerint szólította gyerekeket, a bátrabbak verset mondtak, vagy énekeltek neki.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

 

A félénkebbek a nagyobb testvérükkel, vagy anyukájukba csimpaszkodva kíváncsiskodtak, méregették a Mikulást, majd félénken vették át a csomagot.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet


A Mikulás távozása után még lehetőség volt zenehallgatásra és játékra, valamint az intézetben készített és a vendégek által hozott finomságok elfogyasztására. Reméljük, hogy jövőre is együtt töltünk egy hasonlóan jó hangulatú délutánt.

 

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet