A lengyelországi Koszalini Vizsgálati Fogda négyfős delegációját fogadta a Budapesti Fegyház és Börtön július első hetében. A szakmai célú látogatás és tapasztalatcsere mellett együttműködési megállapodás is született a nemzetközi kapcsolat megerősítése érdekében.

A Koszalini Vizsgálati Fogda igazgatója, Daniel Mikolajczyk őrnagy úr és munkatársai július 2-6. között tartózkodtak Budapesten. A delegáció a büntetés-végrehajtási szervezet magyarországi struktúráját, fő feladatait, valamint a Budapesti Fegyház és Börtön szakmai tevékenységét ismerhette meg.

Forrás:BFB

A lengyel kollégák az intézet fogvatartási részlegeinek és a biztonsági szakterület munkájának bemutatását követően a BUFA Kft. munkahelyein és a Kisfogház Emlékhelyen is látogatást tettek.

Forrás:BFB

Lengyel partnereink látogatásának fő célja a tapasztalatcsere mellett az együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírása volt, amelyre július 5-én került sor.

Forrás:BFB



Biczó László bv. dandártábornok, intézetparancsnok bízik benne, hogy a hosszú távú együttműködés kölcsönösen segíti az intézetek szakmai munkáját.