Tűz ütött ki a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának műtőjének raktárában, de az intézmény és a Katasztrófavédelem felkészült állománya a bennrekedt csecsemőket és anyákat sikerrel kimenekítette, illetve a lángokat is megfékezte.

[Forrás: Bányai Sándorné]

2016.június 23-án képzeletbeli lángok csaptak fel a Kórház műtőjének a raktárában, de az Intézményünk állománya talpraesettségének köszönhetően az érintett területen elhelyezett fogvatartottakat sikerült kimenekítenünk. Ellenben egy kollégánk és két újszülött a szülészet teraszán rekedt a menekítési útvonalon felgyülemlett füst miatt, akiknek a megmentésére a Katasztrófavédelem szakemberei érkeztek ki. A lánglovagok egyik csapata emelőkosaras kocsival menekítette ki a bennrekedteket, míg a másik csapat az Intézményünk állományával vállvetve a tűz továbbterjedését, illetve eloltását végezte el eredményesen.

[Forrás: Bányai Sándorné]
Az előre tervezett együttműködési gyakorlaton a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházának, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Érdi Kirendeltségének, a Szigetszentmiklósi Hivatásos Tűzoltó Parancsnokságának állománya mellett részt vettek a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet műveleti csoportjának tagjai is.

A Kórház működése során először hajtottak végre ilyen jellegű gyakorlatot, amelynek súlyát az is jelzi, hogy számos megfigyelő érkezett az állomány képzésével foglalkozó (BVSZOTR), illetve egy esetleges összetettebb esemény bekövetkezésénél résztvevőként érintett szervektől (OMSZ, Rendőrség, ÁNTSZ).

[Forrás: Bányai Sándorné]
A gyakorlat értékelésére is sor került, amely során a részt vevő szervek vezetői előtt a megfigyelők is lehetőséget kaptak arra, hogy beszámoljanak z észrevételeikről. Az állomány felkészültségét, teljesítményét és a gyakorlatot összességében jó szintre értékelte a gyakorlat vezetője, Lakatos Viktor bv. alezredes, az intézmény főigazgató-helyettese.

A gyakorlat eredményét ugyanakkor mégiscsak az jelzi a legjobban, hogy a legtöbb munkatársunk nem csak a látványosnak és érdekesnek tartotta a végrehajtást, hanem tanulságosnak is, hiszen az együttműködés egy kritikus helyzetben emberéletekbe kerülhet.


Végezetül ezúton is köszöni intézményünk vezetése az együttműködő szerveknek, illetve az érintett állománynak a segítséget a felkészülésben, szervezésben, továbbá a fegyelmezett feladat végrehajtását, amelynek köszönhetően büszkén mondhatjuk, hogy egy eredményes gyakorlat áll mögöttünk!