Gyollai Ágoston bv. főhadnagy, a Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézet pszichológusa tartott hallgatóinknak rendkívül érdekes és hasznos előadást a szerencsejáték-függőség és a bűnelkövetés kapcsolatáról.

Gyollai Ágoston amellett, hogy az IMEI pszichológus csapatát erősíti, doktori tanulmányai keretében a szerencsejáték-függőséget kutatja. Ez a viselkedéses függőség ritkán kap figyelmet, holott a kriminális karrier kialakulásában hasonló súllyal vesz részt, mint a kémiai függőségek.

Megdöbbentő számadatok, mérési és szűrési lehetőségek, a zavar kialakulása és jellemzői mind szerepeltek a megbeszélt témák között. Megtudtuk, hogy egy játék mitől lesz igazán addiktív és hogy a hazánkban elérhető játékok közül melyek a legaddiktívabbak. Részeletesen bemutatta előadásában a hazai fogvatartotti populációban mért előfordulásokat, az egyes kábítószerekhez fűződő viszonyokat és a szerencsejátékhoz kötődő jellemző bűncselekményeket is. Előadónk nagyon izgalmasan és látványosan rajzolta elénk azt az ördögi kört, amely a szerencsejátékkal indul és a büntetés-végrehajtás zárt falai között végződik.

Nem maradt ki a megbeszélésből az sem, hogy a szabadságvesztés során milyen szerepe van a fogvatartottak játékának. Köszönjük az előadást, és ajánljuk mindenki figyelmébe a Büntetés-végrehajtás Tudományos Műhely előadásait!