"Tanulni jöttek és tanítva mentek el" - mondta Schmehl János bv. dandártábornok, a Hivatás Mestere Vetélkedő zsűrielnöke a váci csapatról. A verseny a Büntetés-végrehajtási Szervezet Oktatási, Továbbképzési és Rehabilitációs Központja szervezésében 2015. szeptember 3-a és 4-e között zajlott Igalon. A megmérettetésen csapatunk a második helyezést érte el, büszkék vagyunk rájuk!

Csende Zsuzsanna c. bv. főhadnagy beszámolója alapján:

Az első napon az este 18 órai megnyitó után minden csapatnak le kellett vonulnia egy terembe. A csapatokat abc sorrendben egyesével hívatták. Mi váciak, este fél 11-kor kezdtük meg a sokat sejtető feladatot. A „vöröskód” csapatjelszó együttes felkiáltása után bátran léptünk a tettek mezejére.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Egy szökött fogvatartottat kellett megtalálnunk, segítségül fejlámpát és egy térképet kaptunk. A fogvatartottról némi információt is szolgáltattak, amit meg kellett jegyeznünk. Mindezt természetesen időre kellett teljesíteni.

Nagyon izgatottak voltunk, és kötelékben, teljes felszerelésben, bakancsban futottunk a térkép alapján a sötét ismeretlenbe. Elég hamar rábukkantunk a térképen jelölt területre, ami a fogvatartott vélt tartózkodási helye volt.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A sikeres elfogás után a fogvatartottat egy tisztásra kellett kísérni, ahol árgus szemekkel vártak a meghívott parancsnokok, valamint a zsűri tagjai. A feladat motozás és kényszerítő eszköz felhelyezése volt, aminek az elvégzése után, egy rövid, ámde annál jobb értékelést kaptunk.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Másnap a finom reggeli után újabb megmérettetések vártak ránk. Elsőként az elméleti feladatot kellett végrehajtani, amire összesen 50 perc állt rendelkezésre. Ezt minden csapat egyszerre hajtotta végre egy nagy teremben. Rendkívül sok stressz közepette nagyon jól sikerült a teszt megírása, hiszen mint kiderült, a második helyezést értük el. A teszt része volt egy elméleti kérdésekből álló feladatsor, valamint a nyilvántartó szakterületet érintő foganatbavétel. A teszt kitöltése után egy rövid pihenőidővel kellett a harmadik, és egyben utolsó feladatot végrehajtani. Most szerencsénkre az abc hátulról „kezdődött”, tehát mi voltunk az elsők. Az előző nap gyakorlata alapján a csapatok teljesen el voltak szeparálva egymástól, nem beszélhettünk a végrehajtott feladatról.

Petyánszki János c. bv. főtörzsőrmester kollégánknak rendkívül összetett feladattal kellett farkas szemet néznie a lézeres pisztolyos feladatban. 5 kartonlap volt kifeszítve a falra, amelyek közül három lap alatt lőfegyver, kés, valamint baseball ütő volt felrajzolva. A feladatot időre kellett végrehajtani, az esetleges hibákért másodpercek levonásával büntettek.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Egy rendkívül jó hangulatú, élményekkel, izgalmakkal gazdag versenyben lehetett részünk, melyet mindannyian nagyon élveztünk. A csapattagok együttműködése, kitartása is nagymértékben hozzájárult a sikeres feladat végrehajtáshoz. Érvényesült a híres mondat „Egy mindenkiért, mindenki egyért”.