Elveszettségtől a hazatalálásig

A magyarországi büntetés-végrehajtás régóta törekszik arra, hogy a raboskodóknak követendő példákkal szolgáljon. Olyan emberek által megtestesített példákkal, amelyek alkalmasak arra, hogy értékrendjükben eltévedt emberek számára irányt és utat mutassanak.

Fontos, hogy a börtönben töltött idő lehetőséget kínáljon az elgondolkodásra. Mégpedig arról, hogy miért volt rossz az eddigi irány, ami börtönbe vezetett. Nagyszerű dolog, ha a börtönt viselő eljut odáig, hogy bűncselekményét nem megmagyarázni igyekszik, sem nem hivatkozást keresve magát mentegeti, hanem őszintén bánja azt, amit elkövetett. De az mélyből fakadó bűnbánat csak az első fontos lépés. Ugyanilyen fontos a pozitív iránymutatás is, amelyik a „merre tovább” kérdésére igyekszik hiteles választ adni.

Ennek a büntetés-végrehajtás folyamatos iránymutatási (reintegrációs) törekvésének egyik láncszeme volt az, hogy néhány héttel ezelőtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet vendégelőadója volt Szeverényi János, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos missziói lelkésze és az egyház Evangelizációs és Missziói Bizottságának elnöke. Nem érkezett egyedül, mert elkísérte őt két roma származású, képzőművész munkatársa, akikkel régi, hitből fakadó kapcsolat fűzi össze.

A meghívottak fogvatartottak számára tartottak közvetlen és személyes hangú előadást felvázolva saját életük válságait, útkereséseit. Hitvalló keresztyénként, saját életükből hozott negatív és pozitív példákkal szolgáltak tanulságul a fogvatartottak között. 

Saját tapasztalatból merített, hús-vér személyes eseteket hallhattak eltévelyedésre éppen úgy, mint visszatalálásra és a társadalom hasznos tagjává válásra. Mindezzel az volt a cél, hogy az útkeresők lássák: hinni, bízni érdemes.

Isten igéjére, az élő Jézus Krisztusra pedig – mint ahogy a kősziklára – ajánlatos életet alapozni. Aki saját magát is útnak nevezi, ösvénynek, amin az ember visszatalálhat élete forrásához, Teremtőjéhez és rajta keresztül életfeladatához, valódi önmagához. A visszatalálás révén pedig a társadalom és saját maga számára értelmes életet élhet és egyúttal szűkebb családi, és tágabb társadalmi közösségének hasznos tagjává válhat, miután kikerül a rácsok mögül.

Mind a fogvatartott személyes oldaláról nézve, mind közösségi szempontból a hosszabb rövidebb szabadság megvonásnak - ha van értelme - akkor éppen ebben az útmutatásban és vissza-segítésben van a lényege. Ezt pedig mindkét félnek akarni kell, sőt erőfeszítést kell tenni e cél érdekében.

Az ilyen beszélgetések jelentősége abban áll, hogy reményt adnak, és fontos motiváló hatással lehetnek a szabadulók személyes döntésére, a jövő irányának választására. 

Az írást Jánosa Attila börtönlelkész szerkesztette.