Február 8-án került megrendezésre intézetünk 2016. évi szakmai tevékenységét értékelő, illetve a 2017. évre vonatkozó főbb feladatokat meghatározó állományértekezlet.

Értekezletünk elöljárója dr. Tóth Tamás bv. vezérőrnagy, a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka volt.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Meghívott vendégként megjelentek a társ rendvédelmi és egyéb együttműködő szervek vezetői, képviselői is.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Takács Róbert bv. alezredes, mint levezető elnök köszöntötte az értekezlet résztvevőit, majd Soczó László bv. ezredes, intézetparancsnok szóbeli jelentésében tájékoztatta a jelenlévőket a tavalyi évben végrehajtott, teljesített, valamint a 2017-es évben ránk váró szakmai feladatokról.

Forrás: Tolna  Megyei Bv. Intézet

Ezt követően – immár 11. alkalommal – talált gazdára "Az év büntetés-végrehajtási dolgozója" elismerés, melyet a 2016. évben tanúsított kiemelkedő szakmai tevékenységére tekintettel Udvardiné Ambrózi Erzsébet c. bv. törzszászlós, szociális segédelőadó érdemelt ki.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet

Az állományértekezlet zárásaként vezérőrnagy úr értékelte a szervezet egésze, és azon belül intézetünk tavalyi évi munkáját, és meghatározta a 2017. évre vonatkozó főbb feladatokat. Elöljárónk értékelése alapján intézetünk jó színvonalon teljesített.

Forrás: Tolna Megyei Bv. Intézet


Az állományértekezletet követően vendégeinkkel egy kötetlen munkaebéddel egybekötött szakmai konzultáció keretében erősítettük tovább a már meglévő jó munkakapcsolatunkat.

Nyitókép forrása: Tolna Megyei Bv. Intézet