Van a Tiszazugban egy elnéptelenedő kis falucska: Nagyrév. Alig több mint 600 lakosa van. 1929-ben híresült el az úgynevezett „Tiszazugi méregkeverők” által. Rég volt mindez, az akkor élek közül talán már senki sincs az élők sorában. Nagyrév falut mutatja be Magyari Márton kiállítása, amelyet elhozott a győri börtön falai közé.
Magyari Márton, a Magyar Testvéri Börtöntársaság ügyvezető igazgatója szenvedélyes fotós, akinek ihletőjévé vált a Tisza és a tiszazugi kis falu: Nagyrév, amely az alkotó elmondása szerint – az ott lakó emberek szokásaiban, zárkózottságra hajló kapcsolataiban és lakóhelyük kialakításában – nyomokban még mindig magán viseli a régi események hatását.
_gyor.jpg)
Pedig az élet a továbblépést kívánja. Ez a csendes, egyre néptelenebb falucska ugyanis csodálatos környezetbe van ágyazva. A Tisza szépséges fényei, az ott élő növények és a gazdag állatvilág mind-mind az életről, a teremtett világ szépségéről beszél. Magyari Márton békét és nyugalmat árasztó fotói erre irányítják a néző figyelmét Nagyrévvel kapcsolatban. A Tisza-part csodálatos, békés világára, amely csendesen az életről, a teremtett világ gazdagságáról tanúskodik, ellenpontját alkotva a régi események nyomasztó híreinek.
_gyor.jpg)
Tekinthetjük úgy is a képeket, mint egy feloldozást. Túllépést minden nyomorúságon és ítéleten. Így szólít meg a fotók: „Tekints túl magadon! Szép a világ, ahol élsz! Őrizd a jót és a szépet! Élhet együtt békében ember és természet. Bármi történt vagy történik, a szépség, a fény, a szín arról beszél: Van tovább, az élet megy tovább. Élni nem csak lehetőség, de szépséggel és örömmel járó kötelesség is. Élj! Érdemes!”
Ahogy Ady Endre írja:
„Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek.”
A mondanivalónak pedig különös árnyalatot ad az, hogy Magyari Márton fotókiállítása a győri börtönben hirdeti ezeket a bíztató, reménykeltő gondolatokat.
Jánosa Attila, börtönlelkész