Stressz: Vele vagy nélküle? címmel stresszkezelési tréningen vett részt a nyíregyházi börtön néhány dolgozója.

2017. március 20-án és 21-én intézetünk kultúrtermében nem a mindennapi, megszokott feladatokat kellett megoldania a személyi állomány egy részének. A Belügyminisztérium és a Consact Minőségfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. együttműködésének eredményeként volt lehetőségünk arra, hogy pszichológus segítségével felismerjük a stresszhelyzetet okozó elemeket, és az azok megoldásához, leküzdéséhez vezető, segítséget adó technikákat. A tréner, Balla Gyula vezetésével egy kötetlen, alapjában véve jó hangulatú tanfolyamon vettek részt kollégáink. Többek között azt is megtudhatták a résztvevők, hogy a stressz bizonyos mértékig jó hatással is lehet az emberekre, de arra is választ kaptak, hogy mi a különbség a stressz és a kiégés között.

Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. IntézetKülönböző szituációs gyakorlatokat végrehajtva, kielemezve mindenki felismerhette a saját konfliktuskezelési módszereit. A tréner segítségével megtapasztalhatták, hogy egy pár perces relaxációval már jelentősen csökkenthető a stresszhelyzetek által kiváltott testi és lelki tünetek többsége.

Volt olyan résztvevő, aki önként, de olyan is akadt, aki a kollégák kérésére jelentkezett a tréningre. Mindegyikük talált magának valami olyan technikát vagy kapaszkodót, amely segítségére lehet a mindennapok nehézségeinek leküzdésében.