Vallási műsorokkal, zenés áhítattal, filmvetítéssel, illetve ünnepi istentisztelettel készültek a történelmi egyházak képviselői a nyíregyházi börtön fogvatartottjainak a nagyhétre, illetve húsvét hétvégéjére. A fogvatartottak üvegfestészettel, illetve kézműves emléktárgyak készítésével hozták a börtönfalakon belülre a húsvét szellemét.

A húsvét a legrégibb keresztény ünnep és egyúttal a legjelentősebb is az egyház ünnepeinek sorában, melynek fő motívumai a megtisztulás és az újjászületés. Az ünnep jelentőségéről a nyíregyházi börtön vezetői sem feledkeztek meg. Lippai Csaba börtönlelkész és a történelmi egyházak képviselői közös erővel szerveztek programokat a fogvatartottaknak a nagyhétre, illetve húsvét hétvégéjére. Lippai Csaba börtönlelkész elmondta, hogy a programok célja az volt, hogy az "otthon" környezetéből kiszakadt, a "börtön világába" bekerült fogvatartottak a megtisztulás jegyében megbánják bűneiket, ezáltal "újjászületve", reményekkel telve, optimistán tekintsenek a jövőjük felé. A "hit ereje" már bizonyította, hogy a szabadulást követő társadalomba való visszailleszkedés egyik legfontosabb eszköze.


2015. március 30-án, nagyhétfőn a Magyar Evangélikus Börtönmisszió előadását, illetve Zsarnai Krisztián evangélikus esperes, a család és a megbocsátás fontosságáról szóló zenés áhítatát hallgathatták meg a börtönlakók.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet Zsarnai Krisztián evangélikus esperes
2015. március 31-én, nagykedden Sztankó Gyöngyi és Bellyus Beáta  lelkésznők, A nő szerepe a húsvét ünnepén címmel tartottak rendkívüli imaórát a női fogvatartottak részére.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet Sztankó Gyöngyi és Bellyus Beáta lelkésznők
2015. április 01-jén, nagyszerdán a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium diákjai adtak műsort a fogvatartottak részére.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium diákjai
2015. április 03-án, nagypénteken Lippai Csaba börtönlelkész a fogvatartottakkal közösen imádkozott Jézus keresztjénél, illetve a Jehova Tanúi Egyház közreműködésében filmvetítésen vehettek részt a fogvatartottak.
2015. április 04-én, nagyszombaton Györffi Mihály evangélikus lelkész imacsoportja tartott előadást a börtönlakóknak.

Forrás:Györffi Mihály evangélikus lelkész
2015. április 05-én, húsvétvasárnap Lippai Csaba börtönlelkész görögkatolikus húsvéti liturgia keretében pászkaszentelést mutatott be.
2015. április 06-án, húsvéthétfőn Lovász Márton lelkész és Bozsoky Jonathán teológiai hallgató tartott ünnepi istentiszteletet.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet Bozsoky Jonathán teológiai hallgató
2015. április 07-én, húsvétkedden Krank József protoerei által tartott ortodox liturgián vehettek részt a fogvatartottak. A húsvéti ünnepségsorozat keretében több mint száz fogvatartott vett rész valamelyik egyházi programon.

Az ünnepi műsorokon kívül a fogvatartottak kézműves emléktárgyak készítésével, illetve vallási témájú festett üvegekkel idézték fel a húsvét hangulatát.

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Forrás:Sz-Sz-B.Megyei Bv.Intézet

Az emléktárgyakat a fogvatartottak az „Együtt-Tegyünk” reintegrációs program keretében, a Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület foglalkozásvezetőinek irányítása mellett készítették.