Gaál Béla ny. bv. zászlós 19 évet töltött a büntetés-végrehajtásban. Közben írt, szerkesztett és fényképezett. Dolgozott nevelőként a szegedi keményfiúkkal és vezetett kismamatornát a kecskeméti anya-gyerek körleten. A Gyűjtő 120 éves évfordulóján nyílt meg legutóbbi fotókiállítása, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
Bár mintegy négy évtizedes újságírói múlt áll mögötted és a most indult Gyűjtőpont szerkesztésében is részt veszel, mégsem újságíróként indultál. Hogy lettél mégis az?
Érettségi után nyomdász szakközépiskolát végeztem Nyíregyházán, kemigráfusnak tanultam. Így kerültem kapcsolatba az újságírással, mert dolgozni a Kelet-Magyarország nyomdájában kezdtem. Gyerekkorom óta szívesen és sokat fényképeztem, egy-egy képem be is került az újságba, majd egy idő után az akkori főszerkesztő áthívott a nyomdából, hogy most már csak fotóriporterként dolgozzak. Dolgozni hívott, de nekem ez nem munka volt, hanem inkább életforma.
Egyből bedobtak a mélyvízbe?
Igen, rengeteg feladatot kaptam, de közben folyamatosan tanultam. Volt, hogy Török László, a World Press-díjas fotós, máskor Tóth József Füles, a magyar reklámfotózás legendája értékelte a képeimet. Rettentő sokat kaptam tőlük. Hat évet dolgoztam fotóriporterként, de mind gyakrabban fordult elő, hogy nem küldtek velem újságírót, hanem a kép mellé a szöveget is én szállítottam. Közben elvégeztem az újságíró iskolát és elkezdtem cikkeket írni. Hatalmas szó volt ez a 80-as évek elején, mert a Kelet-Magyarország komoly műhely volt, ahová Ratkó József vagy Galambos Lajos írt. Nagyon nagy iskola volt ez nekem.
A nyolcvanas évek közepén mégis váltottál.
1985-ben éreztem, hogy váltanom kell, mert azt szerettem volna, ha az írásaimat ugyanúgy akceptálják, mint a képeimet. Kecskeméten, a Petőfi Népe kínált újságírói állást a gazdaságpolitika rovatnál – persze nem tiltották, hogy a fényképezőgépemet is használjam. Kihívásnak fogtam fel, ráadásul arra várt az ország legnagyobb megyéje, hogy felfedezzem. A főállásom mellett pedig dolgoztam üzemi újságokba, szerkesztettem TSZ-lapot, még a kiskunfélegyházi cipőgyár újságját is én gondoztam.
Kecskeméten kerültél kapcsolatba a büntetés-végrehajtással?
Akkoriban egyre többet írtam környezetvédelemről. Nem sokkal az után, hogy a rendszerváltással Csapó Józsefet nevezték ki a kecskeméti börtön parancsnokának, felhívott – annak ellenére, hogy korábban még csak nem is találkoztunk. Azt mondta, olvassa a cikkeimet és szeretné, ha egy börtönmisére bemennék. Akkoriban tértek vissza az egyházak a bv-be, Csapó pedig publicitást akart az eseménynek.
Milyen volt belépni a börtön kapuján?
Egy nevelő várt, Újszászi Zoltán (későbbi veszprémi és pálhalmai parancsnok), aki végigkalauzolt és tolmácsolta a parancsnok úr üdvözletét és meghívását egy komolyabb beszélgetésre. Csapó nagyon nyitott ember volt, ami furcsa volt, mivel a börtönvilágra a rendszerváltás előtt nem volt jellemző ezafajta nyitottság. A beszélgetésből végül egy három és fél kolumnás riport született, miután három napra szinte beköltöztem a börtönbe. Onnantól sorozatban jöttek a büntetés-végrehajtással foglalkozó anyagaim, képekkel gazdagon illusztrálva. Mindennapos vendég lettem a börtönben, zsűriztem novellapályázaton, nyitottam meg fogvatartotti kiállítást.
Ekkor döntötted el, hogy felszerelsz?
Privatizálták a Petőfi Népét és azon vettem észre magam, hogy jobban szeretek a börtönben lenni, mint a lapnál, ami egy hirdetésorientált hírgyár lett. Nehezen viseltem, hogy újságíróként elszakadtam a vidéktől, én az a típusú riporter vagyok, aki szereti, ha sáros a cipője, ha a valódi történetek után, az emberek között járok. Nagyon zavart ez a helyzet, ha nem sportolok, futok, nem is bírtam volna ki. Aztán besokalltam és 1996-ban beadtam a felmondásomat.
Ha jól tudom, azért nem maradtál állás nélkül.
Csapó József azonnal szólt, hogy őt épp akkor nevezték ki szegedi parancsnoknak, hívott, hogy menjek vele sajtóreferensnek és nevelőnek. Két percet kértem a gondolkodásra, majd igent mondtam. Rengeteg feladatom lett hirtelen, börtönújságot kellett csinálni, kezelni a Csillag külkapcsolatait, bűnmegelőzési osztályfőnöki órákat tartottam iskolásoknak, de a könyvtár munkáját is én irányítottam. Több mint négy évet ingáztam a kecskeméti lakásom és Szeged között.
Szeged nagy ház, más, mint a kecskeméti intézet, mekkora volt a váltás számodra?
Azonnal megcsapott a Csillag történelmi levegője. A kilencvenes évek második felében – ahogy ma is – nagyon kemény hely volt, 14 év körüli átlagítélettel. De különösebb gondom nem akadt, mert a fogvatartottakkal mindig próbáltam érzékeltetni, hogy ők is emberek – akik hibáztak. Nem én leszek, aki elítéli őket. Így, ha betartják a szabályokat, akkor nevelőként segíthetek, hogy a szabadidejüket a lehetőségekhez képest értelmes módon töltsék el. Művelődhettek, szakköröket szerveztünk. Volt persze, akit gyakorlatilag beszélni kellett megtanítani, hogy szót értsem a zárkatársaival.
Itt is vannak sikerek, csak a helyén kell kezelni. Egy bűnöző önző – hiszen ezért követi el a bűncselekményét – de egy színielőadással vagy egy együttzenéléssel megtanítható arra, hogy figyeljen a másikra.
Kétezerben otthagytad Szegedet és újra Kecskeméten folytattad. Elég volt az ingázásból?
Igen, az otthonomhoz közelebb akartam dolgozni. Egészen 2012-es nyugdíjazásomig maradtam a kecskeméti börtönben és szinte mindent csináltam, vezettem sportfoglalkozást és kismamatornát is az anya-gyerek körleten, tartottam színjátszókört fiatalkorúaknak. Aztán felköltöztünk Budapestre, hogy közelebb legyünk az unokákhoz és a Szegeden megismert Széles Gábor – aki a Budapesti Fegyház és Börtön parancsnoka lett – hívott, hogy dolgozzunk újra együtt. Kérte, hogy fotózzam végig a jobb csillag felújítási munkálatait, majd készüljünk a Gyűjtő 120 éves évfordulójára. Utóbbi munka nyomán született meg a 120 évet bemutató különleges kiadású könyv és egy fotókiállítás, Fókuszban a Gyűjtő és az IMEI címmel. Hosszú idő és bizalom kell ahhoz, hogy valaki a rácsok mindkét oldalán lévőket fotózhassa, de én mindig is szerettem elmélyülni abban, amit csinálok. Nagy feladat és nagy ajándék, hogy képeimmel bemutathattam a rabok zárt és kemény világát.
