A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben április 13-án Jóvátételi programot tartottak, melynek lezárásaként kiállítást rendeztek a fogvatartottak által készített alkotásokból. A jóvátételi előadáson a Beregszászi Pál Szakközépiskola tanulói és kísérőtanárai, valamint Dr. Papp Csaba, a Kábítószer Egyeztető Fórum elnöke, és titkára Geszthelyi Tamás vett részt.

A Jóvátételi program a Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet és a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum közös szervezésében drog- és bűnmegelőzési felvilágosító előadásként közel négy éve működik. A bv. intézet a város életébe kíván becsatlakozni azzal, hogy a prevenciós előadások témáját és helyszínét biztosítja.

Forrás: HBMBVI

A programban olyan bűnüket megbánó, és a tevékeny jóvátételben részt vevő fogvatartottaknak biztosít lehetőséget a megszólalásra, akik személyes élettörténetükön keresztül segítséget szeretnének nyújtani veszélyeztetett fiataloknak. Ezzel el szeretnék érni, hogy idejében felismerjék a drogfogyasztás és más szenvedélybetegségek negatív hatásait, valamint annak következményeit, hogy milyen hatással is van egy ember életében a bűn büntetése. A fogvatartottak saját élményeiket mesélik el, hogyan hatott rájuk és életükre a szenvedélybetegség, és hogyan élik meg az eddig börtönben töltött időt.

Forrás: HBMBVI

Intézetünkben a tavalyi év második felében indult a Zsákutca - Kábítószer-prevenciós program fogvatartottak részére című pályázati projektünk, amelynek keretében a fogvatartottak készségfejlesztő, interaktív szituációs játékokon, művészetterápiás foglalkozáson, segítő beszélgetéséken vehettek részt heti rendszerességgel. A fogvatartottak az egyesület munkatársaival kézműves foglalkozásokon is részt vehettek. Az itt elkészült tárgyakat állították ki. A tárlatot az intézetbe érkező látogatók, valamint az intézet fogvatartottjai tekinthetik meg.

Forrás: HBMBVI

Forrás:HBMBVI

Forrás: HBMBVI

Forrás:HBMBVI