A fogvatartottak részére a karácsony ünnepe a börtön falain belül nagyon nehéz, hiszen a családtól való távolságot ilyenkor még nehezebb elviselni. Ezt az emberpróbáló időszakot igyekeztünk minél meghittebbé tenni, és a lehetőségekhez képest ünnepi kereteket biztosítani részükre.

Különböző kézműves foglalkozásokkal, ajándékkészítéssel, érseki szentmisével, adventista istentisztelettel színesítettük a fogvatartottak programjait, továbbá az eddigi évekhez hasonlóan meghosszabbítottuk a  televíziózást és az étlapra is ünnepi ételek kerültek. A fogvatartottak közül néhányan saját karácsonyi műsorral is készültek társaiknak.

A teljesség igénye nélkül, íme, néhány kép a programokról!

2015. december 11. -  Érseki szentmise:
A szentmisét Vasáros József kanonok és Bartos Gábor börtönlelkész közreműködésével Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek celebrálta. A szentmisét követően a résztvevő fogvatartottak egy órát beszélgethettek hozzátartozóikkal jutalom látogatás keretében.

Fotó: Béres Attila

 

Fotó: Béres Attila

2015. december 16. - Adventista karácsony:
Intézetünk pártfogó felügyelőjének – Horváth Gizellának – szervezésében a Hetednapi Adventista Egyház színeiben Kalocsai Tamás, a helyi gyülekezet vezetője egy kis énekkar kíséretében osztotta meg karácsonyi gondolatait, majd a résztvevő fogvatartottaknak könyvet ajándékozott.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

2015. december 22. – Fogvatartottak karácsonyi műsora:
Az idei évben tizenkét fogvatartott készült műsorral társaik részére ezen a jeles napon, pásztorjátékot adtak elő, felelevenítve Jézus születését. A december a lázas készülődés jegyében telt, próbák sora előzte meg a színvonalas zenével fűszerezett előadást. A fogvatartottak a dekorációt, díszleteket, jelmezeket szabadidejükben, szakköri foglalkozás keretében, saját kézzel készítették, a hátterében látható képek szintén fogvatartotti alkotások. Az intézet látogató helyisége erre az alkalomra Betlehemet idézte fel. A műsor a fogvatartottak körében nagy sikert aratott.

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet

Fotó: Veszprém Megyei Bv. Intézet