A Hajdú-Bihar Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben az adventi várakozás idején és karácsonykor a lelki feltöltődésre, szeretetre, megértésre vágyakozó fogvatartottak számos istentiszteleten, missziós alkalmon vehettek részt.

Forrás: HBMBVI

Intézetünkben 2016. december 20-án Szaplonczay Gergely görög katolikus plébános tartott adventi lelki felkészülést a fogvatartottak részére.
December 21-én Jenei Zoltán, a Debrecen-Széchenyi kerti református egyházközség lelkésze 60 év feletti és idős korú fogvatartottaknak tartott istentiszteletet a „Kékkereszt” munkatársaival közösen, majd ugyanaz nap délután a Kelet-Európa Missziótól érkezett Sitku Tibor misszióvezető és az „Amaro Del” zenekar, akik zenés istentiszteletet tartottak, a fogvatartottak nagy örömére. A fogvatartottak ajándékcsomagokat is átvehettek a  misszió vezetőjétől.

Forrás:HBMBVI

Forrás: HBMBVI

Forrás: HBMBVI

2016. december 22-én a Debrecen-Nagytemplom református Egyházközség lelkésze, Oláh István tartott zenés áhítatot a gyülekezet ifjúságával a női és férfi fogvatartottak részére, december 23-án az Üdvhadsereg képviseletében Szilágyi Zsolt lelkipásztor istentisztelete hangzott el karácsonyi dalok közös eléneklésével, december 26-án pedig intézetünk börtönlelkésze tartott ünnepi istentiszteleteket Durbák József zenész missziós közreműködésével.

A sok ünnepi istentiszteletre örömmel jelentkeztek a fogvatartottak, mely után lelkileg feltöltődve, megnyugodva folytatták tovább az adventi-karácsonyi ünneplést.

Forrás: HBMBVI