A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bv. Intézet nyerte a BvOP Fogvatartási Ügyek Szolgálatának pályázatát. Intézetünk az elbírált tizenkilenc pályamű között lett az első, a megnyert pénzből egy 12 m2-es kreatív kertet alakítottunk ki.

A közel két hónapig tartó programban összesen húsz fogvatartott alakította ki a kertet. Fahulladékból és újrahasznosítható anyagok felhasználásával virágládákat, balkonládákat és egyéb virágtartókat készítettek, melyekbe virágokat is ültettünk. Így a nagy sétaudvar, a belső udvarok valamint a látogatófülkék és az ügyvédi beszélők előtti kis udvar is élő díszítést kapott.

Fotó: J-N-Sz. Megyei Bv. Intézet

 A kert kialakításának célja egy olyan munkavégzés elősegítése volt, amelynek során az élő és élettelen környezeti tényezők leglényegesebb összefüggéseinek kiemelésére törekedtünk a helyi sajátosságok, lehetőségek figyelembevételével. További cél a konstruktív életvezetés elérése, valamint az antiszociális normaképződéssel szemben alternatívát nyújtó börtönbeli elfoglaltságok megismertetése a fogvatartottakkal. A szakkör jellegű foglalkozásokkal kialakított kert több célt is szolgált: közösségi színtér létrehozását, pozitív szociális viselkedésminták elsajátítását, börtönártalmak csökkentését.
Fotó: J-N-Sz. Megyei Bv. IntézetA kert kialakításához a fogvatartottak elsőként látványterveket és csendéleteket készítettek a művészeti csoportfoglalkozásokon festészeti és grafikai technikák alkalmazásával. A közös alkotás, az együttes munkavégzés örömének megtapasztalása további hatékony munkára serkentette őket. A festészet és rajz tapasztalatszerzési, cselekvési, gyakorlási lehetőséget biztosított a hatékony kommunikációra és kifejezőkészségre, az érzelmek feldolgozására, a feszültségoldásra, a társasági alkalmazkodásra, véleményalkotásra, problémamegoldásra, döntéshozatalra. A közvetlen környezet rendjének megtartásáért (környezetesztétika) felelősségteljesebb gondolkodással bírhatnak a jövőben.
Fotó: J-N-Sz. Megyei Bv. Intézet

Egy asztalos szakképzettségű, szociális segédelőadó szakmai irányításával, segítségével faanyagok felhasználásával készítettek virág- és balkonládákat a fogvatartottak. A gyakorlati foglalkozásokon elsősorban a tárgykészítésen volt a hangsúly. Ezen keresztül nyertek bepillantást a famegmunkálási, fafelület-előkészítési, faápolási munkákba. Az asztalos szakköri foglalkozások során a munka világába történő visszailleszkedést segítette a pályaorientáció az asztalos, faipari tevékenység népszerűsítésével. Közben megismerkedtek a résztvevők az élő természet anyagaival, az anyag felhasználásának lehetőségeivel, ezáltal képessé válhatnak a szabadulást követően a saját esztétikai igényüknek megfelelő szükségletek kielégítésére. Ehhez nélkülözhetetlen az öntevékeny, alkotni tudó személyiség kialakítása.

Fotó: J-N-Sz. Megyei Bv. Intézet

Lényeges volt a munkafolyamatban a cselekvés, a szemlélet és a szóbeli közlés egysége, melyek a viselkedésminták elsajátítását teszik lehetővé.
Megjelent a környezettudatos látásmód. A fogvatartottak örömmel számoltak be hozzátartozóiknak az intézetben megismert vagy kibővített környezettudatos magatartásukról, az aktuális munkáról. A tevékenységek megszervezését, az adott feladat elvégzését igyekeztünk személyre szabni, figyelemmel az eltérő adottságokra és képességekre.


A növények ültetése lehetőséget biztosított a munkamorál, munkakultúra kialakulására, megtartására. A gyakorlati munka alatt érezték, vélhetően meg is értették és tudatosodhatott is az emberi munka szépsége, milyen is a tevőleges részvétel a környezet szépítésében, ápolásában. Megismerték a virágok gondozásához szükséges munkafolyamatok sorrendiségét, virágfajtákat, tulajdonságaikat. A rendkívül meleg időjárás során felismerték a természeti viszonyokat és kölcsönhatásukat. Erre való tekintettel is kerülték az energia, a víz, áram pazarlását.


Fotó: J-N-Sz. Megyei Bv. Intézet

A kreatív kert létrehozása és az ehhez kapcsolódó foglalkozások eredményezték azt, hogy a részt vevő fogvatartottakban erősödött a növények és az élet iránti tisztelet, a természethez fűződő pozitív kapcsolat, a természet és az ember által létrehozott környezettel való harmonikus együttélésük. Ezek fontos elemei a sikeres reinetgrációs célkitűzéseknek.