Kreatív ötletekkel, nagy reménységgel lépték át intézetünk küszöbét a Hazajárók Alapítvány tagjai, akik hisznek az önkifejezés erejében. Programjuk februártól június végéig tart, amely során Valentin-napra, anyák napjára, gyermeknapra készítenek apró figyelmességet, kedves emléket szeretteiknek.

Önkéntes szakemberekkel felvértezve látogattak el intézetünkbe, ahol  Valentin-napra a programra jelentkező elítéltekkel közösen készítettek ajándékot, üdvözlőlapot kedveseiknek, szeretteiknek.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Az alapítvány célja, hogy kézműves program keretén belül összeköthesse a fogvatartottakat a kint élő családtagokkal. A részt vevő családok ugyanis rácson innen és rácson túl, távol egymástól de, mégis közösen alkothatnak egymásnak személyre szóló ajándékokat. Mindehhez az alapanyagokat és a szaktudást is az alapítvány biztosítja.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A programban részt vevő családok havi rendszerességgel vesznek részt a kézműves szakkörökön, ahol a Hazajárók Alapítvány munkatársai ugyanúgy segítséget nyújtanak a produktumok megvalósításában, mint a falakon túl. Emellett fontos, hogy a jelenlévők szeretetteljes légkörben, azonos problémákkal, közös erővel nyújthatnak segtséget egymásnak.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön