Több száz plüssjátékot sikerült összegyűjteni a nyíregyházi börtönben.

Egy országosan indított kezdeményezéshez csatlakozott a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet is. A Plüssmaci gyűjtés apropója, hogy ha egy mentőautó beteg gyereket szállít, oldani tudják az ápolók, orvosok a gyerekekben fellépő szorongást valamivel, és erre a célra a legjobb megoldás egy ölelni való puha játék. Mielőtt megkapná egy-egy beteg gyerek a plüssmacit, amit természetesen felgyógyulása után haza is vihet, addig a mentőautók szélvédője mögött utazgatnak.
A jó cél érdekében fogott össze a nyíregyházi börtön személyi állománya és fogvatartottjai. Több száz jó állapotú és tiszta plüssjátékot sikerült összegyűjteniük. Volt olyan dolgozó, aki Mikulást játszva, zsákban hozta be az adománynak szánt plüssöket. Míg a fogvatartottak külön engedélyt kaptak rá, hogyha csatlakozni kívántak a kezdeményezéshez, akkor a hozzátartozóik beküldhették csomagban vagy akár a látogatások keretein belül személyesen is behozhatták az ajándéknak szánt játékokat.
Az összegyűjtött állatseregletet személyesen adta át az intézet részéről Perger Tamás bv. őrnagy, dr. Ésikné dr. Kocserha Babett megyei koordinátor és Ilyés György vezető mentőtiszt részére.

 Forrás: Sz.-Sz.-B. Megyei Bv. IntézetAz akció igencsak sikeresen zárult, hiszen csak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében több mint 10.000 darab plüssjáték gyűlt össze.