Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár szervezésében vasárnap este meggyújtották az első gyertyát az adventi koszorún a város sétálóutcájában. Az ünnepi rendezvényen Mészáros István rk. börtönlelkész beszédet mondott, a Kalocsai Fegyház és Börtön Kamarakórusa pedig karácsonyi dalokat énekelt.

István atya tartalmas adventi készülődést, és áldott, szent, békés karácsonyt kívánt mindenkinek:
"Születésnapot készülünk ülni, közösen, együtt ennek a nagyon szeretett városnak apraja-nagyja. Annak születésnapját, aki jóllehet csak egyszer jött történelmileg, de megtöltötte jelenlétével az egész történelmet: Krisztus születését. Hogy aztán mennyire érünk rá foglalkozni az adventi koszorún most felgyulladó első gyertya lángjával, még kérdéses…"

Fotó: Koprivanacz Kristóf

A börtönlelkész ezt követően megáldotta a város adventi koszorúját, majd felkapcsolta annak első gyertyáját. A sétálóutca díszkivilágítását pedig Bálint József polgármester kapcsolta fel.

Fotó: Koprivanacz Kristóf

Az ünnepség zárásaként a Kalocsai Fegyház és Börtön Kamarakórusa "Hangolódás a Karácsonyra" című műsorát hallhatták a jelenlevők. A kórust Eperjesi György bv. százados vezette, a fogvatartottak ünnepi dalokat énekeltek magyarul és angolul egyaránt.



Fotó: Koprivanacz Kristóf
Fotó: Kalocsai Fegyház és Börtön