A Váci Fegyház és Börtön a 2015. évben is útjára indította a helyi szakközépiskolák részére bűnmegelőzési és pályaorientációs programját.

 

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Tekintve a Váci Fegyház és Börtön a Váci Rendőrkapitánysággal és Vác város vezetésével való kiváló együttműködését, az idei évben is megkezdődhetett a helyi szakközépiskolák 11-12. évfolyamos hallgatóinak részvételével az év első bűnmegelőzési látogatása. A rendszerint 60-90 perces látogatásoknak több céljuk is van.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

A városban az 1777. óta fennálló intézet 1855. november 20-án fogadta be első fegyencét és azóta is - a büntetés-végrehajtási intézetek között az egyik legrégebbi - hatalmas fallal körülvett misztikumként tornyosul Vác városa fölé.

Forrás: Váci Fegyház és Börtön

Célunk, hogy a belváros szívében megmutassuk a látogatók részére, hogy mi rejtőzik a falak mögött, bűnmegelőzési célunk, hogy betekintést nyerhetnek egy-egy zárkába, személyes, kötetlen beszélgetés keretein belül pedig szakképzett kollégákkal és az intézet sajtóreferensével egyeztethetnek az elítéltek napirendjéről, tevékenységeikről, az őket érintő szabályokról, továbbá az érdeklődők részére bővebb felvilágosítást adunk a munkakörökről, a felvételi eljárás részleteiről.

Projektünk hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint az a számadat, amely a 2014. évet jellemzi. Az elmúlt évben mintegy 646 fő diák vett részt intézetlátogatáson - a nyári időszak kivévetelével -, amelyet maradéktalanul hasznosnak ítéltek meg diákok és pedagógusok egyaránt.